A DK politikai vitanapot szeretne a kétsebességes Európáról

kategória: Hazai
2012 június 11, hétfő - 14:18 | szerző: mti
Címkék: demokratikus koalíció, dk, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a magyar kormánynak mielőbb ki kell alakítania véleményét az "Európai Egyesült Államokról", a költségvetési és politikai unió létrehozását és a kétsebességes Európát célzó elképzelésekről.

Molnár Csaba hétfőn sajtótájékoztatón azt szorgalmazta, hogy a parlament ennek érdekében már a jövő héten tartson politikai vitanapot. Jelezte, hogy ehhez el kell térni a házszabálytól, amely a rendkívüli ülésszak alatt nem teszi lehetővé a politikai vitát, és annak kiírásához - a szükséges 78 aláírás benyújtását követően - minimum két hetet ír elő. Indoklásul azt mondta, elfogadhatatlan, hogy a kormányfő ismét álláspont nélkül vegyen részt egy az Európai Unió jövőjét meghatározó csúcstalálkozón, és ott "össze-vissza beszéljen".

A DK véleményét ismertetve közölte: nem gazdasági együttműködésként, hanem értékközösségként tekintenek az Európai Unióra, támogatják az integráció mélyítését, Angela Merkel erre vonatkozó javaslatait, a tagállami szuverenitás újabb elemeinek átruházását. Hangsúlyozta azonban, hogy a kormány véleménye a döntő ezekben a kérdésekben, azzal kapcsolatban "hogy a többséges Európában a keménymaghoz vagy a perifériához szeretnénk tartozni". A német kancellár egy csütörtöki lapinterjúban beszélt arról, hogy költségvetési és politikai uniót kell létrehozni Európában és ennek során a kétsebességes integráció elvét kell követni.

A német lapok pedig arról írtak a napokban, hogy az uniós intézmények az utóbbi hetekben felvetődött reformjavaslatokat rendszerbe szervező és új elemekkel kiegészítő tervet készítenek a június végi uniós csúcsra. A javaslat közös pénzügy-, adó-, kül- és biztonságpolitikát irányoz elő, tartalmazza továbbá azt, hogy bővíteni kell az Európai Bizottság ellenőrző jogosítványait a tagállami államháztartások felett, hogy egységes bankfelügyeleti és betétbiztosítási rendszert kell kialakítani, és német mintára át kell alakítani a szociális ellátórendszert, valamint a munkaerő-piaci szabályozást. A bizottság szerdán terjesztette elő az úgynevezett bankunió megvalósítását elősegítő javaslatait.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Trafikok: az államilag garantált profitról szavaznak a héten
Újabb háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten. A képviselők kedden szavazhatnak a nemzeti dohányboltok államilag garantált profitjának megemeléséről, valamint az árusítható termékkörök kibővítéséről.
hétfő 14:51
Az informatikával folytatódik az érettségi
Az írásbelik jövő hétfőn zárulnak, a szóbeli vizsgák június 28-ig tartanak. Május 3. és június 28. között 1225 helyszínen, összesen 133 225-en érettségiznek, közülük 84 588-en "végzős" középiskolások.
hétfő 14:16
Kék matrica jelenhet meg a szélvédőkön
Kék matricákkal figyelmeztetik ezentúl a KRESZ-t megszegő diplomatákat a főváros XII. kerületében. A DT rendszámú autókat ugyanis nem lehet megbírságolni, ha például tilosban parkolnak.
hétfő 14:13
Csath Magdolna: A kevésbé korrupt országokban a gazdaság is sikeresebb
Tanácskozást tartottak az erkölcs és a gazdaság összefüggéseiről és a társadalom jobbításának lehetőségeiről.
hétfő 14:05
Nem állhat többé nyitott olívaolajas üveg az éttermek asztalán
A bizottságot több tagállam kérte fel, hogy szabályozza a kérdést. Azt nem tudni, hogy mely országok voltak a kezdeményezők.
hétfő 13:28
Heteken belül számítani lehet a parlagfű tömeges megjelenésére
Bár a módszeres irtással csökkenthető a parlagfüves területek kiterjedése, a pollencsapdákat nem csak az itthon tenyésző gyomok pora töltheti meg.
hétfő 12:06