A magyar termőföldek állami segítséggel való külföldi kézre játszása és a helyi termelők helyett a nagybirtokosok támogatása ellen tüntetett közel 50 termelő a Jobbik szervezésében szerdán a Nemzeti Földalap budapesti székháza előtt. A résztvevők újabb demonstrációkat ígértek.
Az eseményt szervező Varga Géza jobbikos országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta: egyre több olyan konkrét esetről szereznek tudomást, amikor a kormány által hangoztatott elvekkel szemben nem helyi termelők, hanem környékbeli nagybirtokosok, vagy "strómanokon" keresztül külföldiek jutottak állami földterülethez. Az ellenzéki politikus leszögezte: egészen addig folytatják akcióikat, amíg nem látják azt törvényileg biztosítva, hogy a külföldiek hazai földvásárlási moratóriumának lejárta előtt azoknak a kezébe kerülnek a termőföldek, akik "valóban megélni akarnak belőle".
Varga Gézát a tüntetés idején irodájában fogadta Sebestyén Róbert a Nemzeti Földalap vezetője is. A félórás megbeszélést követően a jobbikos politikus ismertette: arról tájékoztatták, hogy a földalap csak egy törvényalkalmazó szerv, éppen ezért a Jobbik a következő hasonló demonstrációt a Földművelésügyi Minisztérium (FVM) elé szervezi. Ha pedig az is hatástalan lesz, akkor a miniszterelnöki hivatalnál demonstrálnak és hajlandóak akár Brüsszelig is elmenni a probléma megoldása érdekében - tette hozzá.
A másfél órás tüntetésen mintegy 50 gazdálkodó és érdeklődő vett részt néhány nemzeti színű, árpád sávos és jobbikos zászlóval felszerelkezve. A demonstrálók a beszédek idén többször is hangos nemtetszésüket fejezték ki az FVM, illetve annak vezetésének említésekor.
Kulcsár József fideszes országgyűlési képviselő szerint a hazai börtönök rekonstrukciójával és az intézmények önfenntartásának továbbfejlesztésével lehetne hatékonyan csökkenteni a túlzsúfoltságot és a fogva tartottak ellátási költségeit.
A Jobbik szerint a csütörtöki szeles idő bebizonyította, hogy Kolontár térségében komoly egészségügyi veszélyt jelent a szállópor magas koncentrációja, illetve a por lúg- és nehézfém-tartalma, ezért az ellenzéki párt azonnali lépésekre szólítja fel a hatóságokat és a Mal Zrt-t is - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Kepli Lajos.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat; az elismerést június 20-án adják át Brüsszelben - értesült az MTI.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) legkésőbb júliusban elküldi Balog Zoltán erőforrás-miniszternek, kiket javasol az állam által átvett fővárosi, illetve megyei főigazgatói posztjaira - közölte az intézet csütörtökön az MTI-vel.
Növekszik a Kúria szerepe a joggyakorlat egységességének biztosításában - mondta Darák Péter, a Kúra elnöke A nemzetközi magánjog aktuális kérdései című konferencia megnyitóján csütörtökön Budapesten.
A helyi és körzeti rádiók 66 millió forinthoz jutottak a hír-, sport- és magazinműsorok gyártására kiírt pályázat első fordulójában, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa döntése értelmében - közölte az MTI-vel a hatóság szóvivői irodája csütörtökön.
Csak a kórházak működtethetnének intézeti gyógyszertárat, ha a parlament elfogadja a fideszes Kovács József - az egészségügyi bizottság elnöke - és frakciótársa, Ódor Ferenc erre ...
Célzott ellenőrzés nélkül szerezhet információkat az adóhatóság a magánszemélyek és a vállalkozások telefonálási és bankolási szokásairól. A telefonhívásokra, sms-ekre, a csak ...
A világon található gleccsereknek még a számáról is igen eltérőek az elképzelések, 200 ezertől 300 ezerig terjed becsült számuk, és a róluk szóló tanulmányokból az is kitűnik, A ...
Nemzeti védjeggyé válhat a jelenleg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tulajdonában lévő, és általa működtetett Hotelstars szállodaminősítési rendszer - a az ...