A Jobbik diplomáciai fiaskónak tarja az államfő izraeli látogatását

kategória: Hazai
2012 július 18, szerda - 11:10 | szerző: mti
Címkék: jobbik, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A Jobbik megütközéssel értesült Áder János köztársasági elnök izraeli útjáról, amely a párt szerint mind időzítését, mind pedig tartalmát tekintve felér egy diplomáciai fiaskóval.


Gyöngyösi Márton, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese kedden közleményében azt tudatta az MTI-vel: felháborítónak és méltatlannak tartja egy szuverén ország vezetőjéhez azt, hogy Áder János sietve tett eleget Simon Peresz izraeli elnök meghívásának, röviddel azután, hogy Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét a Nyirő József újratemetésében játszott szerepe miatt "antiszemitának és persona non grata-nak nyilvánította a zsidó állam".

A Jobbik Simon Peresz meghívását Budapestre pedig nyílt provokációnak tekinti, amely sértés az egész magyarságra nézve.

Az államfő hétfő óta háromnapos látogatáson vesz részt Izraelben, amelynek során találkozott Simon Peresz izraeli államfővel, Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel és beszédet mondott a Raoul Wallenberg egykori embermentő svéd diplomata tiszteletére rendezett jeruzsálemi megemlékezésen. A köztársasági elnök ellátogatott a Jad Vasem Intézetbe is. Szerdán Áder János a palesztin területen fekvő ciszjordániai Betlehembe utazik.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Navracsics: nem érheti baj a települést, amely összefog és tiszteli őseit
Nem érheti baj a települést, amely össze tud fogni és tiszteli őseit – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Veszprém megyei Úrkúton, a település felújított névadó kútjának avató ünnepségén hétfőn.
hétfő 20:36
A SZÉP kártyák vendégbarátabb felhasználását javasolja a Magyar Fürdőszövetség
A Széchenyi Pihenő Kártya jelenleginél vendégbarátabb felhasználását javasolja a szaktárcának a Magyar Fürdőszövetség, amely azt szeretné elérni, hogy a felhasználási területek, vendéglátás, szállás és rekreáció között nagyobb legyen az átjárhatóság, a kártyatulajdonosok akkor is válthassák meg belépőjüket a hazai gyógy- és wellnessfürdőkbe, ha a rekreációs zsebből már elfogyott a pénzük - közölte Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke Sárváron az MTI-vel hétfőn.
hétfő 20:28
Erdő Péter: mindmáig nem jelent meg a hitoktatásra vonatkozó végrehajtási utasítás
Mindmáig nem jelent meg mindaz a végrehajtási utasítás, amely ahhoz kell, hogy szeptembertől a köznevelési törvényt hitoktatási és egyéb vonatkozásban a gyakorlatba át lehessen ültetni - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn Budapesten a karizmák ünnepén.
hétfő 20:26
Téves a Spiegel Online feltételezése Orbán kijelentéséről
Prőhle Gergely azt közölte: téves a Spiegel Online azon állítása, amely szerint a magyar kormányfő náci módszereket tulajdonított volna a német kancellárnak.
hétfő 20:23
Bírálja a nyugdíj-kiegészítés tervezett megvonását a Jobbik
Az ellenzéki párt félmegoldásnak, megkésett látszatintézkedésnek tartja, hogy a kormány ezrek helyett alig száz embertől vonná meg a juttatást, amiért a pártállami rendszerben pozíciókat töltöttek be.
hétfő 20:19
Magyar kutya lett a világ legszebbje a Kutya Világkiállításon! + képek
A címet Bottom Shaker My Secret érdemelte ki a budapesti kutya-világkiállításon. A négynapos seregszemlére hetven országból tizennyolcezer kutyát neveztek be. A bobtail tenyésztője Szetmár István, tulajdonosa Koroknai József.
hétfő 16:08