A Jobbik tiltakozik a BKK busztendere ellen

kategória: Hazai
2012 augusztus 10, péntek - 11:41 | szerző: mti
Címkék: jobbik, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A Jobbik határozottan tiltakozik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) busztenderének lebonyolítása és tartalma ellen - jelentette ki Bödecs Barna országgyűlési képviselő pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

A Népszabadság csütörtöki számában írt arról, hogy jövő héten zárul le a főváros eddigi legnagyobb szabású szolgáltatásvásárlást célzó busztenderének újabb fordulója, ezúttal két tételben 8 plusz 2 évre, összesen évi csaknem 10 milliárd forint értékű szolgáltatásra, 150 busz forgalomba állítására kért ajánlatot a BKK.

A pályázaton csak az előminősítési eljáráson sikeresen túljutó három cég indulhatott, a VT Transman, a Color Tours Kft. és az Orangeways City Kft. Úgy hírlik, az ajánlattételre jogosult cégek mindegyike külföldi járművel - Volvo, MAN és Mercedes busszal - pályázik, ám erre csak az ajánlatok augusztus 17-i leadási határidejének lejártakor derül fény - írta a lap.

A Jobbik álláspontja szerint ez lényegében egy újabb közszolgáltatás privatizálása, amit elutasít az ellenzéki párt. Bödecs Barna kiemelte, hogy az egyetlen tőkeerős és hiteles pályázó a VT Transman, így komoly és érdemi versenyről szerinte nem lehet beszélni a tender kapcsán. A Jobbik "súlyos aggodalommal" figyeli, hogy a pályázaton a szükséges autóbuszok úgy lettek paraméterezve, hogy a magyar gyártók érdemben nem tudtak részt venni a tenderen, így biztosan új, külföldi buszok kerülnek majd Budapestre - hangzott el.


A jobbikos politikus emlékeztetett: a Kravtex nevű magyar gyártó direkt Budapestre készítette a Credo Citadell autóbuszait, amelyekből több mint százat le is gyártott a sikeres próbafutások után. Bödecs Barna szerint a busztender kiírásával az állam és a főváros gyakorlatilag csődbe viszi ezt a gyártót, ami 300 munkahely megszűnéséhez vezethet.

Az ellenzéki politikus kitért arra is, hogy a 150 busz kiszervezésével 500 BKV-s buszsofőrnek a munkája szűnik meg, akiket a BKV várhatóan el fog bocsátani, az alvállalkozónál pedig "sem keresetileg, sem a munkakörülményeket tekintve" nem olyanok a feltételek, mint egy közszolgáltató állami cégnél.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Változnak a zálogjogi szabályok az új Ptk.-ban
A bizalmi elemet magában hordozó biztosítékok csaknem teljes tilalmát mondja ki az új polgári törvénykönyv (Ptk.), így megszűnnek a biztosítéki céllal kötött opciós, engedményezési vagy adásvételi szerződések - mondta Bodzási Balázs, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Intézetének oktatója a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda által szervezett sajtóbeszélgetésen, szerdán Budapesten.
szerda 22:19
Az ismerkedésben szeretné segíteni a fiatalokat a kormány
A tanulás kitolódása és a karrierépítés miatt a fiataloknak kevesebb a lehetőségük az ismerkedésre, ezen a helyzeten változtatna az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által támogatott vasárnapi táncos, ismerkedést segítő programsorozat - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
szerda 16:31
120 útvonaltervező készüléket kapott a mentőszolgálat
Százhúsz GPS-alapú útvonaltervezőt kapott az Országos Mentőszolgálat, az adományt szerdán Budapesten adták át a szervezetnek.
szerda 16:28
A 14 év alatti fiatalkorúak egy, az idősebbek két évig lehetnének előzetesben
A 12 és 14 év közötti gyermekek legfeljebb egy évig lehessenek előzetes letartóztatásban, a 14 éven felüliek viszont továbbra is két évig - javasolja a parlament alkotmányügyi bizottsága.
szerda 16:18
Összpárti konszenzus a helikopter- és repülőgép-beszerzésről
Összpárti konszenzus alakult ki a Magyar Honvédség (HM) helikopter- és repülőgép-beszerzéséről - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán, Budapesten a négypárti egyeztetést követő sajtótájékoztatóján.
szerda 16:16
Városháza: a Margitszigetet a kormánnyal együtt fejleszti a főváros
Elkészült a Margitsziget fejlesztési terve, e szerint a területet a főváros a kormánnyal együtt, egységes keretben fogja fejleszteni, a közjó érdekében - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.
szerda 16:12