Hagyományteremtő szándékkal díszvacsorát adott Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában négy olyan magyar ember tiszteletére, aki kiemelkedő teljesítményével kiérdemelte az ország polgárainak megbecsülését, és tevékenységével öregbítette a világban a magyarság hírnevét - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatósága kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az első államfői díszvacsora vendége volt Szemerédi Endre matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, aki nemzetközi tudományos ismertségre tett szert kombinatorikai, számelméleti és algoritmuselméleti kutatásaival, eredményeivel. A közleményben felidézték, hogy a Széchenyi-díjas professzor május 23-án V. Harald norvég királytól vette át az Abel-díjat a diszkrét matematika területén elért eredményeiért.
Részt vett a díszvacsorán Katz Sándor középiskolai matematikatanár, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanára, aki évtizedek óta számos díjat elérő, versenyeken kiemelkedő helyezést szerző fiatal diákot nevelt, többek között Nusser Zoltán, Széchenyi-díjas neurobiológus-agykutatót, illetve a mostani ISEF nemzetközi tudományos és innovációs versenyen 4. helyet elérő fiatalokat.
A díszvacsorán jelen volt Énekes Péter és Köpenczei Gergő is, a két diák az ISEF nemzetközi tudományos és innovációs versenyen 4. helyezést ért el májusban. Ma már mindketten a Budapesti Műszaki Egyetem elsőéves hallgatói. Az ISEF a világ legrangosabb nemzetközi tehetségkutató versenye, 1955 óta minden évben megrendezik.
68 országból és az Egyesült Államokból összesen mintegy 1500 fiatal vett részt az idei versenyen. A matematikai szekcióban - ahol a magyar diákok egy matematikai függvényen alapuló egyirányú titkosítási módszer, általuk kitalált és kidolgozott algoritmusával vettek részt - több, mint 100 projekt szerepelt, ebben a rangos mezőnyben sikerült a fiataloknak a 4. díjat kiérdemelniük.
Az Együtt-PM szövetség szerint "halálos döfést" jelenthet a válság miatt egyébként is rossz helyzetben lévő magyar reklám- és médiapiacnak a reklámadó bevezetése.
Színházi előadásokkal, koncertekkel, fagyiosztással és számos interaktív foglalkozással várják a gyerekeket a hétvégén országszerte a nemzetközi gyermeknap alkalmából.
A természetben járva szeretjük leszedni mindazt, amiről azt hallottuk, hogy finom és egészséges, a szakember azonban azt javasolja, legyünk óvatosak azzal, amit nem ismerünk pontosan.
Változások lesznek a főváros legforgalmasabb buszjárat-családjának közlekedésében június 1-től. Erről valamint a kerékpárosokat érintő tervekről nyilatkozott Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója.
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) pénteken elindította a "T.E.S.I. - Mindenki testnevelése" elnevezésű kiemelt projektet, amelynek része egy új iskolaitestnevelés-stratégia megalkotása is.
Fenntartja az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról tett állításait, további részletekkel azonban egyelőre nem szolgált Szabó Bálint, aki a Heti Válasznak azt mondta: akkori vezető szocialista politikusok állhattak Gyurcsány Ferenc 2006-os beszédének kiszivárogtatása mögött.
Százezernél több egynyári virágpalánta kiültetése kezdődött meg kedden Debrecenben - közölte Gábor Zsombor, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályvezetője az MTI-vel.
Legkésőbb június elejéig regisztrációs csomagot kap jelentkezési adatairól minden felsőoktatási felvételiző, aki érvényes kérelmet nyújtott be a szeptemberben induló képzésekre - ...
Mivel a Kancsendzöngán már este van, ha volt is ma valamilyen mentőakció, annak mostanra be kellett fejeződnie - mondta Sterczer Hilda, a Himalájában szerdán eltűnt egyik magyar Erőss volt ...
Folklórprogramokkal, Ghymes-koncerttel, vadételkóstolóval várja a közönséget a tamási Trófea vadgasztronómiai fesztivál, amelyet június 1-jén rendeznek a miklósvári parkerdőben.