Az alkotmány kifejezés lett az Év szava, az Év antiszava pedig a banki termék - ismertette a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda, a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, valamint az Anyanyelvápolók Szövetsége által felkért szakértő bizottság döntését a Magyar Nyelv Múzeuma.
A nyelvújító Kazinczy Ferenc mauzóleumának is helyet adó széphalmi intézmény közleménye szerint a szakértői bizottság németországi kezdeményezésre, felmérések alapján határozta meg 2011 legjellemzőbb magyar szavait, antiszavait, költői és ifjúsági szavait.
Az év szava: az ALKOTMÁNY lett, ezt követte az OKOSTELEFON és a TÁBLAGÉP.
A szótár szerint az alkotmány: "Valamely állam alaptörvényeinek összessége". Vajon elveszítettük-e az alkotmány szavunkat azzal, hogy 2012. január 1-jén alaptörvény lépett érvénybe? Vajon az év búcsúszava az alkotmány? Vajon úgy jár, mint a fillér kifejezésünk, amely csak frazémákban, állandósult szókapcsolatokban marad meg, mint például filléres gondjaink? Az alkotmány ünnepe az alaptörvény ünnepe lesz? Többek között ezek miatt a kérdések miatt is lett az év szava az alkotmány. Bár a mostani neve: alaptörvény, de a magyar hagyományban, köznyelvben ez minden bizonnyal alkotmány marad - olvasható az indoklásban.
Az év antiszava/szókapcsolata: BANKI TERMÉK, majd a DIZÁJNERDROG és a DUBAJOZIK.
Az indoklás szerint "a bankszektor az egész világban, így Magyarországon is igen jelentős szerepre tett szert. Ezt az eredményt részben az ügyes kommunikációs stratégiának is köszönheti, amely oly szavakkal-szókapcsolatokkal mint például a "banki termék", a nyújtott szolgáltatást nagyon kedvező színben tünteti fel. A termék szó valami konkrét, megfogható, előállított tárgyat jelent, ezért a szóban forgó szókapcsolat feledteti azt, hogy egyes banki hitelek – lévén ezek bonyolult szellemi konstrukciók és nem tárgyak – nem csak lehetőséget nyújtanak az ügyfélnek a fejlődésre, de veszélyt és kockázatot is hozhatnak, mint azt a devizahitelesek esetében látni lehetett."
Az év költői szava: MÁLNAHABOS FA (vérszilva), ezt a FŰZFAPOÉTA követi.
"Sokáig nem tudtam, hogy mi a neve azoknak a gyönyörű, áprilisban rózsaszínűen virágzó fáknak. Egy ismerősöm "málnahabos" fának nevezi. Rácz János, a növénynevek kutatója szerint: egy cseresznyeszilva nemesített fajtája lehet. A tavasszal tömegesen nyíló rózsaszín, telt virágú, dísznövényként használt fajták gyűjtőneve: vérszilva. Parkok, házikertek, utcaszélek kedvelt dísznövénye. Rózsaszín virágai április elején tömegesen nyílnak. Szombathelyen, a művelődési központ előtt egy egész sétányt öveznek a málnahabos fák. Mind a vérszilva, mind a málnahabos fa szakmai, illetve népi megnevezés alkalmas az év költői szava címre" - olvasható az indoklásban.
Az év ifjúsági szava: FÉSZEL, majd HUMMER, MEGOSZT.
A fészel új keletkezésű szó, megjelenését 2011-ben dokumentálták. Az ige jelentése: valaki a Facebook közösségi oldalt - rendszerint hosszabb ideig, csupán szórakozásra, időtöltésre - használja. A szóalak képzési módja: a Facebook név első tagjának kiejtés szerinti alakjához (fész) járult az -(e)l magyar igeképző.
Ugyancsak sok szavazatot kapott a hummer főnév és a megoszt ige is. A megoszt ige jelentése tágabban értelmezve az internet használathoz, szűkebben a közösségi oldalakhoz kötődik. Megosztással, továbbküldéssel terjedt a hummer-kép is: 2011 telén a Balaton vékony jegén egy terepjáró akart a túloldalra átkelni, ám a jég beszakadt alatta, akárcsak mentésére igyekvő másik hummer alatt - tartalmazza az indoklás.
A 2012-es év szavaira a jelölést az iroda@e-nyelv.hu email címre várja a bizottság.
Több mint ezer zarándok rótta le tiszteletét a szalézi rend alapítója, Bosco Szent János ereklyéje előtt szombaton Veszprémben. Az ereklyét a büntetés-végrehajtó intézetbe is elvitték.
A nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint nincs a baloldalon ma olyan vezető, aki ne ismerte volna el, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-szövetség hemzseg a korrupciós ügyektől".
Újdonság például, hogy az idén szeptember 1-je utáni időpontra már nem lehet majd időközi országgyűlési képviselőválasztást kitűzni - közölte Gulyás Gergely.
Telkük gondozását vállalni nem tudó, illetve az elhanyagolt területekből virágzó kerteket varázsolni kész városlakók jelentkezését várják Százhalombattán az úgynevezett közösségikert-mozgalom keretein belül.
A magyar társadalom továbbra is elvárja, hogy ne folyjon "pénzlenyúlás" az állami szektorban - így kommentálta Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője budapesti a különadóügyben ...
Mintegy négyszáz párlat és számos program várja a látogatókat a Budapesti Pálinkafesztiválon csütörtöktől vasárnapig az Erzsébet téren, ahol a közönség az Év pálinkáját is és ...
A vörös törpecsillagok körül hatalmas szemgolyóra emlékeztető bolygók keringhetnek. Az ötlet meghökkentő, de egyes kutatók megpróbálják eldönteni, lehet-e egy ilyen világban élet.