Az éhező gyermekeken akar segíteni az idei Mikulásgyár

kategória: Hazai
2011 október 16, vasárnap - 18:01 | szerző: mti
Címkék: segítségnyújtás, mikulás-gyár, mikulás, télapó, Élelmezési Világnap, éhezés, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Egyre több gyermek éhezik Magyarországon - hívta fel a figyelmet az ENSZ Élelmezési Világnapja alkalmából a Mikulásgyár, amely idén többek között ezeken a gyerekeken akar segíteni hagyományos decemberi adománygyűjtésével.

A felmérések szerint Magyarországon 20-25 ezren rendszeresen éheznek, és körülbelül 380 ezerre tehető az alultáplált, elégtelenül étkező gyerek száma - fogalmazott a közlemény, amelyet a Mikulásgyár a vasárnapi Élelmezési Világnap alkalmából juttatott el az MTI-nek.   

Az adománygyűjtési akciót hetedik alkalommal szervezi meg a jótékonysági szervezet. A Mikulásgyár december 9. és 21. között várja a budapesti 56-osok terén a tartós élelmiszereket és ruhaadományokat. Charity Event Hall elnevezéssel egy nyolcszáz négyzetméteres rendezvénysátrat is felállítanak idén céges karácsonyi rendezvények befogadására.

Az újításnak köszönhetően már a tavalyihoz képest kétszer annyi vállalkozás jelezte, hogy részt kíván venni a Mikulásgyár munkájában. A cégek saját karácsonyi rendezvényeiket, illetve külső ügyfélkapcsolati rendezvényeiket tartják majd a jótékonysági rendezvénysátorban ezzel hívva fel dolgozóik és partnereik figyelmét a társadalmi szerepvállalás fontosságára - ismertette a közleményben Zsolnai Endre, a Mikulásgyár szervezője.


Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Újabb 50 Mercedes Citaro busz áll forgalomba Budapesten
A BKK szerint az eddigi visszajelzések kedvezőek az új járművekről.
szombat 18:31
Lezsák: a hungarikum klubok közössége segíti a nemzet felemelkedését
A lakitelki találkozón a Kárpát-medence 37 településéről érkezett küldöttek megalakították a hungarikum klubok mozgalmát, majd egy nyilatkozatot fogadtak el.
szombat 18:30
Orbán: a kormány támogatja a Debreceni Református Kollégium felújítását
A kabinet tízmilliárd forintot biztosít erre a célra.
szombat 18:27
Rétvári: Európa ma az üres bölcsők kontinense
A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára a lengyelországi Lublinban a Keresztény Szociális Hetek rendezvényén beszélt erről.
szombat 18:26
Tőkés László: Bauer Sándor áldozat volt
Amikor Bauer Sándor 17 éves ipari tanuló felgyújtotta magát, az nem öngyilkosság, hanem áldozat volt, "értünk és helyettünk elkövetett katartikus tett" - mondta Tőkés László református püspök, az Európai Parlament néppárti képviselője szombaton Budapesten.
szombat 17:58
Csökkenhet a várakozási idő a térd- és csípőprotézis-műtétek előtt
A kormányzati ígéretek szerint várhatólag nyár végén, ősz elején 5 milliárd forintot különítenek el a különböző protézisre várók listájának csökkentése érdekében - erről Horváth Zsolt, a kecskeméti kórház stratégiai igazgatója beszélt a témában tartott budapesti rendezvényen, szombaton.
szombat 17:53