Az LMP a klímahasználat szabályozására kéri a kormányt

kategória: Hazai
2012 augusztus 21, kedd - 12:04 | szerző: mti
Címkék: lmp, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Az LMP azt kéri a kormánytól, hogy támogassa a korszerűtlen klímaberendezések cseréjét, és a középületekre vonatkozóan rögzítse jogszabályban a külső és a belső hőmérséklet különbségének maximumát.

Szél Bernadett, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának LMP-s tagja keddi közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyre gyakoribb hőség szükségessé teszi mind a munkavállalók egészségének, mind a környezet védelmét. Közlése szerint pártja a nyár folyamán számos visszajelzést kapott a kánikulában észlelt egészségvédelmi hiányosságokról: a túl magas munkahelyi hőmérsékletről, valamint a zárt terű munkahelyek túlhűtéséről.

Mint írta, kutatások alapján a külső és a belső terek közötti ideális hőmérsékletkülönbség 6-8 Celsius fok. Sok helyen azonban túlhűtik a helyiségeket, ami nemcsak a dolgozók egészségére káros, hanem energiagazdálkodás szempontjából is rossz.

"Az LMP programja egyértelművé teszi, hogy a munkavállalói jogok védelme, a környezet védelme és a gazdasági szempontok összeegyeztethetőek, sőt egymást erősítő hatásúak" - olvasható a kommünikében.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Öt ok, amiért perre mentek a devizahitelesek
A jövő héten jön az újabb forduló a devizahitelesek kontra bankok meccsen. A tét nem kicsi, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerint szélsőséges esetben bankpánikot is hozhatnak az ítéletek. Miért érdemes perelni, és miért nem?
szerda 13:58
Nem jönnek a Matolcsy-bébik - Mélyponton a születések
Áprilisban 6393 gyerek született Magyarországon. A szezonálisan igazított adatok is azt mutatják, hogy az elmúlt tíz évben csak egyszer, két éve volt ennyire alacsony a születésszám.
szerda 13:40
Tizenöt új díszpolgárt avattak Budapesten
Tizenöten kaptak díszpolgári címet Budapesten, a szabadság napja alkalmából szerdán.
szerda 13:18
Családbarát pályázatokat hirdetett a szociális tárca
A családbarát közgondolkodás népszerűsítése, valamint családbarát munkahelyek megteremtése érdekében írt ki összességében mintegy 83 millió forint keretösszegű pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága - jelentette be a tárca helyettes államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
szerda 12:57
Máris lecsaptak a strandok vámszedői! Így védekezz
Szinte még alig indult el a strandszezon, máris megjelentek a vízpartok trükkös (pontosabban nem is annyira trükkös) tolvajai: a Balatonnál a rendőrség már a napokban fogott el olyan tolvajokat, akik a vízparton dolgoztak. Érdemes tehát résen lenni, és vigyázni értékeinkre: mutatjuk, hogy lehet megelőzni a strandos lopásokat.
szerda 11:25
Kisalföld - Gumigátat építene Győr
Akár a saját költségén is megépítené a Mosoni-Duna szintjét megemelő "gumigátat" Győr - nyilatkozta Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) a Kisalföld szerdai számában megjelent interjúban.
szerda 10:33