Töltse le alkalmazásunkat Androidra, olvassa híreinket könnyebben!
Navigation
Az LMP a strasbourgi bírósághoz fordul az állam ünnepi területfoglalásai miatt
kategória: Hazai 2012 augusztus 11, szombat - 13:17 | szerző: mti Címkék:lmp, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Az LMP a strasbourgi nemzetközi bírósághoz fordul, mert a párt álláspontja szerint az állam korlátozta a gyülekezési jogukat azzal, hogy az idén március 15-én szinte valamennyi alkalmas fővárosi helyszínt lefoglalta – jelentette be Szabó Tímea, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese Budapesten szombaton sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy a Fővárosi Törvényszék néhány nappal ezelőtti végzésében igazat adott az LMP-nek, és megállapította, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) területfoglalást elutasító határozata törvénysértő volt, azaz súlyosan sérült az LMP gyülekezési joga.
Az LMP idén februárban jelentette be a BRFK-nál, hogy március 15-én, a budapesti Hősök terén kíván megemlékezni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára. Ezt a rendőrség akkor hatáskör hiányára hivatkozva akkor elutasította, mert a területet a fővárosi önkormányzat már korábban lefoglalta.
Szabó Tímea hozzátette: az állam és a főváros „rosszhiszemű” területfoglalásaival minden megemlékezésre méltó közterületet lefoglalt, így például a Parlament környékét, az Andrássy utat, a Nemzeti Múzeum környékét és a budai Vár területét is.
Az LMP politikusa szerint az állam ilyen módon próbálta megakadályozni, hogy ellenzéki pártok és civil szervezetek érdemi kritikát fogalmazhassanak meg a kormány politikájával és intézkedéseivel szemben.
Az ellenzéki képviselő szerint a gyülekezési jog nem alapvető jog többé, hanem „a közterület használója által gyakorolt kegy”. Szabó Tímea a közelgő október 23-i nemzeti ünnep kapcsán az üzente a kormánynak, hogy ne korlátozza ezt a jogot.
Az ellenzéki párt várhatóan a jövő héten juttatja el beadványát a strasbourgi bírósághoz, amelynek döntése azonban csak évek múlva születhet meg – tette hozzá Szabó Tímea.
A jövő héten jön az újabb forduló a devizahitelesek kontra bankok meccsen. A tét nem kicsi, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerint szélsőséges esetben bankpánikot is hozhatnak az ítéletek. Miért érdemes perelni, és miért nem?
Áprilisban 6393 gyerek született Magyarországon. A szezonálisan igazított adatok is azt mutatják, hogy az elmúlt tíz évben csak egyszer, két éve volt ennyire alacsony a születésszám.
A családbarát közgondolkodás népszerűsítése, valamint családbarát munkahelyek megteremtése érdekében írt ki összességében mintegy 83 millió forint keretösszegű pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága - jelentette be a tárca helyettes államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Szinte még alig indult el a strandszezon, máris megjelentek a vízpartok trükkös (pontosabban nem is annyira trükkös) tolvajai: a Balatonnál a rendőrség már a napokban fogott el olyan tolvajokat, akik a vízparton dolgoztak. Érdemes tehát résen lenni, és vigyázni értékeinkre: mutatjuk, hogy lehet megelőzni a strandos lopásokat.
Akár a saját költségén is megépítené a Mosoni-Duna szintjét megemelő "gumigátat" Győr - nyilatkozta Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) a Kisalföld szerdai számában megjelent interjúban.
A Roszkozmosz és a NASA vitája miatt nem nyitották ki a múlt szombat óta az Albert Einsteinről elnevezett teherűrhajó ajtóit, jóllehet az már szombaton kikötött a Nemzetközi (ISS) - a ...
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) két új foglalkoztatási programot indít: az Út a szakmaválasztáshoz című program keretében a hátrányos helyzetű fiatalok szakmához jutását a hogy ...
A magyar csúcséttermeket bemutató cikkre reagálva számos étterembe járó írt. Voltak, akik kiálltak a listában szereplő éttermek mellett, míg mások éppen negatív tapasztalataiknak ...
A rendőrök a kormányhivatalban, a védelmi minisztériumban, a prágai városi hivatalban, valamint több cégnél és vállalkozónál is házkutatást tartottak. Az ellenzék a kormány és a A ...