A Lehet Más a Politika (LMP) szerint nem az anyaországból kell az erdélyi magyarság számára megoldási lehetőségeket kínálni, de a párt támogatja az önrendelkezés jogos igényét - jelentette ki Kolozsváron Dorosz Dávid.
Az LMP országgyűlési képviselője a kincses városban közös sajtótájékoztatót tartott Gergely Balázzsal, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnökével. Beszámoltak arról az egyeztetésről, amelyet a két politikai alakulatot képviselve folytattak egymással. Az EMNP sajtóirodájának közleménye szerint szó esett a verespataki bányakitermelés és a ciántechnológia alkalmazásának ügyéről, amelyet mind a magyarországi, mind pedig a frissen alakult erdélyi párt határozottan ellenez.
Említést tettek a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) körül kialakult helyzetről is. Dorosz Dávid kifejtette, hogy a hatályos román törvényeket betartva kell rendezni az oktatási intézmény ügyét, és az erdélyi magyarságnak élnie kell az új oktatási törvény adta lehetőségekkel is. A nemrég elfogadott jogszabály kötelezi a multikulturális egyetemeket, hogy tegyék lehetővé önálló magyar tagozat létrehozását, amit viszont a MOGYE román többségű szenátusa által elfogadott egyetemi charta tilt.
Az autonómiatörekvések kapcsán Dorosz Dávid leszögezte: az LMP álláspontja szerint nem az anyaországból kell az erdélyi magyarság számára megoldási lehetőségeket kínálni, de pártja támogatja az önrendelkezés jogos igényét, hiszen azt a romániai magyar közösség is megoldásnak látja. A szülőföldön való maradás elősegítésében kitűnő eszköz lehet egy széles körű autonómia kivívása, amelyért az Európai Zöld Párt tagjaként az LMP a továbbiakban is lobbizik. A romániai népszámlálás kapcsán a magyarországi képviselő hangot adott reményének, hogy az adatok összesítése után a magyarság számára kedvező eredmények látnak napvilágot.
Gergely Balázs örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az LMP mint új politikai alakulat, figyelmet fordít a határokon kívül élő magyarságra, ugyanakkor üdvözölte a magyar kormány szándékát is, amely szerint a 2012-es magyarországi költségvetésben nagyobb keret áll majd a határon túli szervezetek rendelkezésére.
Mint hangsúlyozta, az Erdélyi Magyar Néppárt határozott szándéka egyeztetni a magyar és a román politikai alakulatok többségével, hiszen a párbeszéd kiemelt feltétele a szakmai és érdekképviseleti munkának. Gergely Balázs szerint a kedvezően alakuló támogatáspolitika is bizonyítéka annak, hogy kedvező folyamat indult el a magyarországi közéletben, ahol - mint vélekedett - a pártok között egyre gyakrabban alakul ki konszenzus a fontos nemzetpolitikai kérdésekben.
A tanulás kitolódása és a karrierépítés miatt a fiataloknak kevesebb a lehetőségük az ismerkedésre, ezen a helyzeten változtatna az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által támogatott vasárnapi táncos, ismerkedést segítő programsorozat - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A 12 és 14 év közötti gyermekek legfeljebb egy évig lehessenek előzetes letartóztatásban, a 14 éven felüliek viszont továbbra is két évig - javasolja a parlament alkotmányügyi bizottsága.
Összpárti konszenzus alakult ki a Magyar Honvédség (HM) helikopter- és repülőgép-beszerzéséről - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán, Budapesten a négypárti egyeztetést követő sajtótájékoztatóján.
Elkészült a Margitsziget fejlesztési terve, e szerint a területet a főváros a kormánnyal együtt, egységes keretben fogja fejleszteni, a közjó érdekében - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy azonnal vonja vissza az új földtörvényjavaslatot, amely szerintük még a múlt ősszel benyújtott eredeti javaslathoz képest is visszalépést jelent. Erről Magyar Zoltán beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Elutasította a Semmelweis Egyetem Schmitt Pál felülbírálati kérelmét, amelyben a volt államfő azt kérte, semmisítsék meg a kisdoktori címe visszavonásáról szóló határozatot. Erről ...
A déli hunok idén 1600 éve alapított fővárosába, az északnyugat-kínai Senhszi tartomány Tungvancseng nevű településére készül egy szakmai konferenciára Obrusánszky Borbála aki ...
Madármegfigyelő túrát indít a Duna-Dráva Nemzeti Park a Tamási melletti Pacsmagi-tavak természetvédelmi területre május 25-én, az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából - közölte a ...