A nemzetközi áruházláncok közül csak a Tesco áruházakban lehet beváltani, pedig a vásárlók igényelnék, hogy mindenütt vásárolhassanak az Erzsébet utalvánnyal - írta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) keddi közleményében.
A szövetség szerint az EU egyik vizsgálata éppen arra irányul, hogy milyen alapon zárják ki az elfogadóhelyek közül az áruházak egy részét, akik egyébként hosszú hónapok óta próbálkoznak elfogadóhelyi szerződést kötni - olvasható a közleményben. Az OKSZ fontosnak tartja, hogy az Erzsébet utalvány népszerűsége érdekében a többi nemzetközi áruházlánc is köthessen elfogadóhelyi szerződést a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-vel.
A szövetség felmérése szerint ugyanis az Erzsébet utalványt jelenleg kereskedelmi értékesítőhelyeken és vendéglátóhelyeken, több ezer hazai üzletben, a nemzetközi áruházláncok közül viszont kizárólag egyes Tesco áruházakban lehet beváltani.
A közlemény szerint a felmérés azt mutatja: a vásárlók igénylik, hogy bárhol szabad választásuk szerint beválthassák ezeket az utalványokat. Az OKSZ szerint ez így még jobban szolgálná a rendszer szociálpolitikai céljait is, hiszen nagyobb lenne az utalványok forgalma. A vásárlók a pénzük egyik felét ugyanis a hazai, a másik felét a nemzetközi élelmiszer-áruházakban költik el.
Az OKSZ érthetetlennek tartja, hogy közel fél év huzavona után az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Match, a Penny Market, és a Spar üzleteiben a vásárlóknak még mindig csalódniuk kell, ha Erzsébet utalvánnyal akarnak fizetni.
Megújul a várkastély a Baranya megyei Szászváron: a 2014 végéig tartó és a turizmus fellendítését célzó beruházásra mintegy 650 millió forintot költenek.
"Modellértékű módon sikerült a Kanadába érkező roma bevándorlók ügyét rendezni", ami a folyamatos párbeszédnek köszönhető, és "megmentettük ezzel a kanadai magyar vízummentességet" - mondta Németh Zsolt csütörtökön az MTI-nek.
A paksi atomerőműben nincs sürgős biztonsági tennivaló, a 10 éves cselekvési programnak megfelelően hajtják végre a biztonságtechnikai feladatokat - mondta az MTI-nek az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója a Pannon Egyetemen az Atomenergiáról - mindenkinek címmel megrendezett regionális ismeretterjesztő konferencián csütörtökön.
A magyar-szlovák barátság ápolására ötödik alkalommal kerekednek fel vasárnap pilisi falvak lakói, hogy az úgynevezett Pilis-túra keretében egy erdei tisztáson közös pikniken borovicskával koccintsanak egymás egészségére.
Szentágothai Jánosról neveztek el csütörtökön egy ferencvárosi teret, ahol felavatták az idegtudomány két nagyja, Szentágothai János és a spanyol Santiago Ramón y Cajal mellszobrát is.
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar és a Lengyel Biotechnológiai Szövetség csütörtökön a Budapesten rendezett BioForum 2013 biotechnológiai konferencia és szakmai kiállítás keretében.
Még két hétig, május végéig léphetnek be a törlesztési nehézségekkel küzdő devizahitelesek az árfolyamgát rendszerébe, amely öt évre fix törlesztést garantál számukra. Az Erste ...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított növekedési hitelprogram szerény, de szükséges program a növekedési fordulat eléréséhez - mondta Matolcsy György jegybankelnök az MNB szakmai ...
A Brose Hungary Automotive Kft. 675 millió forintos beruházással 35 új munkahelyet teremtett Kecskeméten, a cég az egyik jelentős beszállítja a Mercedes-Benznek - közölte a Brose cég az ...