Hétfő reggel azonnali hatállyal felmondtak a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. alkalmazásában álló dolgozók az elmaradt munkabérek és az új tulajdonos "által teremtett kilátástalan helyzet, körülmények és a tulajdonos szakmai jövőképe miatt" - jelentette be a 26 munkavállaló képviseletében Berényi Attila, a rádió volt hírigazgatója sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa június 20-án mondta fel a jelentős köztartozást felhalmozó és bankgaranciával sem rendelkező FM1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését, ám a Neo FM tulajdonosa ezt a döntést bíróságon támadta meg.
Az eljárás jelenleg is tart, a bíróság ez időre felfüggesztette a médiatanács határozatának végrehajtását. A médiatanács július 24-i tájékoztatása szerint a Neo FM-et üzemeltető vállalkozás tartozása 770 millió forint. Ebből 740 millió forintot elmaradt médiaszolgáltatási díj, 6 milliót frekvenciadíj tesz ki, és 23 millió forintra rúg a kiszabott bírság és kötbér. Július 3-án az FM1 Zrt. összes részvényét megvásárolta a Dr. M-MEDIA Kft. Később Földes Ádám távozott a vállalkozás éléről, helyére pedig Németh Tibor érkezett. A z FM1 egyébként csődvédelmet kért. B
Berényi Attila hétfőn hangsúlyozta: az új tulajdonos korábbi ígéretei és többszöri felszólítás ellenére sem fizeti az alkalmazottak jogszerűen járó bérét és a fenntartási költségeket. Hozzátette: ráadásul a tulajdonos kijelentette azt is, hogy addig nem fizet, amíg a médiahatósággal nem rendeződik a rádió helyzete. Berényi Attila elmondta azt is: a tulajdonos munkavállalótól függően 1-4 havi munkabérrel tartozik a dolgozóknak.
A volt hírigazgató leszögezte: a csődvédelemről szóló jogszabály lehetővé tenné a csődvédelem alatt álló rádió bér- és bérjellegű költségeinek, valamint rezsijének rendezését. A sajtótájékoztatón részt vett Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János, a Neo FM-en sugárzott Bumeráng című reggeli műsor műsorvezetői is. Berényi Attila elmondta azt is: a döntéssel és a munkavállalók felháborodásával a Bumeráng műsorvezetői is egyetértenek, ők azonban nem alkalmazotti, hanem szerződéses jogviszonyban állnak a Neo FM tulajdonosaival, de ők is "jogilag megkezdték a helyzet rendezését".
Bochkor Gábor úgy fogalmazott: jelenleg "jogi megoldást keresnek ahhoz, hogy a Bumeráng ne tudjon szerepelni a Neo FM műsorán". Kitért arra, hogy a dolgozók felmondásával lényegében a Bumeráng is ellehetetlenült. Berényi Attila kérdésre válaszolva közölte: jelenleg "konzervadást" sugároz a Neo FM, azt a felmondott dolgozók kedd estig készítették el.
A lakitelki találkozón a Kárpát-medence 37 településéről érkezett küldöttek megalakították a hungarikum klubok mozgalmát, majd egy nyilatkozatot fogadtak el.
Amikor Bauer Sándor 17 éves ipari tanuló felgyújtotta magát, az nem öngyilkosság, hanem áldozat volt, "értünk és helyettünk elkövetett katartikus tett" - mondta Tőkés László református püspök, az Európai Parlament néppárti képviselője szombaton Budapesten.
A kormányzati ígéretek szerint várhatólag nyár végén, ősz elején 5 milliárd forintot különítenek el a különböző protézisre várók listájának csökkentése érdekében - erről Horváth Zsolt, a kecskeméti kórház stratégiai igazgatója beszélt a témában tartott budapesti rendezvényen, szombaton.
A Magyar Nemzeti Bank stábja szerint a családi csődeljárás bevezetése a pénzügyi stabilitási szempontjairól több előnnyel járhat, de a részletek kidolgozásánál nagyfokú kell ...
Megnyílik az ország első bibliás könyvesboltja a kilencedik kerületi Ráday utcában. A protestáns bibliakiadásoknak otthont adó református könyvesboltot a Dunamelléki Református - az az ...
A Richter-skála szerinti 3-as erősségű földrengés rázta meg a Heves megyei Tenk település körzetét. Személyi sérülésről, illetve károkról nem érkezett bejelentés - közölte az ...