Bírósági úton akar adatokat szerezni a pusztaottlakai közmunkaprogramról az LMP

kategória: Hazai
2012 augusztus 07, kedd - 14:09 | szerző: mti
Címkék: lmp, lehet más a politika, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Az LMP a Gyulai Városi Bírósághoz fordul, mert adatokat akar szerezni arról, hogy milyen közmunkaszerződéseket kötött a Békés megyei Pusztaottlaka polgármestere a település önkormányzatával. A párt jogi úton próbál hozzájutni az önkormányzat bankszámlakivonataihoz is.

Szél Bernadett keddi, budapesti sajtótájékoztatóján - felidézve az ügy előzményeit - elmondta: május elején keresték meg pusztaottlakai közmunkások, akik azt gyanították, hogy nem a szerződésüknek megfelelő helyen kell dolgozniuk. Hozzátette, az a gyanú is felvetődött, hogy a közmunka során Simonka György polgármester, fideszes országgyűlési képviselő földjeit művelik.

Az ellenzéki képviselő kitért arra is, hogy előbb helyi civilek, aztán ő maga próbált adatokat szerezni a közmunkáról, de ez akkor egyiküknek sem sikerült. Miután személyesen ellátogatott a településre és ott egy filmet is forgatott, elérte, hogy a polgármester eljutatott hozzá több dokumentumot is - tette hozzá.

Úgy folytatta: ezek áttanulmányozása után újabb hivatalos adatkéréssel fordult az önkormányzathoz, mert az iratok alapján a polgármester mint "termőhely-biztosító fél" szerepel a közmunkapályázatokban. Szél Bernadett elmondta, a válaszban a polgármester tagadta, hogy közvetlenül termőhelyet biztosítana a program számára. Az önkormányzat bankszámlakivonatait viszont többszöri kérése ellenére sem juttatták el számára, miután az önkormányzat szerint azok nem minősülnek közérdekű adatnak - kifogásolta.

Széll Bernadett elmondta: ezek után a Gyulai Városi Bírósághoz fordul, mert jogi úton szeretne választ kapni arra, hogy a polgármester és családtagjai milyen, a közmunkaprogramra vonatkozó megállapodást kötöttek az önkormányzattal. Egyúttal így szeretne hozzájutni az önkormányzat idei bankszámlakivonataihoz is.

Az LMP idén májusban már foglalkozott a Békés megyei közmunkaprogramokkal. Pusztaottlaka önkormányzatának képviselő-testülete akkor visszautasította "az LMP vádaskodásait", miszerint embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit, Simonka György pedig bejelentette, rágalmazás miatt feljelentést tesz. Kijelentette továbbá, hogy a mezőgazdasági közmunkások az önkormányzat érdekeltségébe tartozó szociális szövetkezetnek ingyen biztosított termőföldet művelik, és nem az ő érdekeltségi körébe tartozó földeken dolgoznak.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Július 1-jétől bevezethetik a menekültügyi őrizetet
A menedékkérők engedély nélküli távozása és a menekültügyi eljárással való visszaélés magas arányára tekintettel 2013. július 1-jétől bevezethetik a menekültügyi őrizetet Magyarországon. A belügyminiszter vonatkozó javaslatának általános vitáját a tervek szerint szerdán kezdi meg a parlament.
szerda 09:43
Kósa Lajos: új eljárás a menekültügyi kérelmek elbírálásában
Új eljárást tesz lehetővé a menekültügyi kérelmek elbírálásában az a törvényjavaslat, amelyet a héten tárgyal az Országgyűlés - közölte Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Debrecen fideszes polgármestere sajtótájékoztatón kedden.
szerda 09:41
Tállai: több száz önkormányzat kap térítésmentesen állami ingatlant
Mintegy 1,2 milliárd forint értékben ad át térítésmentesen ingatlanokat az állam 417 önkormányzatnak.
szerda 09:37
Vasárnaptól ismét az Erzsébet téren a WAMP
Megkezdődik a nyári időszámítás a WAMP-on, így vasárnap az Erzsébet téri sétányra várják a szervezők a magyar tervezők legújabb termékei iránt érdeklődő közönséget.
szerda 09:35
Augusztus 4-ig szünetel a diákhitel igénylése
Az előző években már megszokott gyakorlatnak megfelelően - a Diákhitel Direkten végzett átállási munkálatok miatt - az idén nyáron sem lehet augusztus 4-ig diákhitelt igényelni - hívta fel a figyelmet a Diákhitel Központ az MTI-hez eljuttatott közleményében.
szerda 09:30
Erdő Péter: Bosco Szent János ráirányítja a figyelmet azokra, akik segítő szeretetre szorulnak
Bosco Szent János ráirányítja a figyelmet azokra, akik ma rászorulnak a segítő szeretetre - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Bosco Szent János, a szalézi szerzetes rend alapítója ereklyéjének fővárosi fogadása alkalmából tartott szentmisén kedden Budapesten, a Szent István-bazilikában.
szerda 09:29