Déltől 12 órára elsötétül az RTL Klub képernyője

kategória: Hazai
2012 augusztus 06, hétfő - 11:45 | szerző: mti
Címkék: rtl klub, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Déltől 12 órára elsötétül az RTL Klub képernyője hétfőn, a csatorna a médiahatóság által kiszabott büntetést hajtja végre.

A televízió honlapján is tájékoztatja nézőit, mint írták, a Mónika show egy korábbi adása miatt szabták ki rájuk a 720 perces elsötétítést. A műsorfolyam éjfélkor folytatódik. A közlés szerint az RTL Klub megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy a 2009. március 2-án sugárzott, Mónika show című műsorszámot nem megfelelő korosztályi csoportba sorolta be és nem megfelelő időpontban sugározta, továbbá a műsorszám előzeteseit sem megfelelő időpontban tette közzé.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója az MTI megkeresésére röviden annyit mondott: a határozat szerint egy hétfői napot kellett kijelölni a bírság végrehajtására, a bíróság jogerős ítéletét pedig - mivel az RTL Klub megtámadta az akkor még Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által kiszabott bírságot - nem régen hirdették ki. Hozzátette: mivel 12 órás elsötétítésről van szó, ez jelentős bevételkiesést jelent a csatornának.

Az ORTT még 2009. július 3-án szabta ki a büntetést az RTL Klubra, amely már akkor jelezte, hogy pert indít az álláspontja szerint túlzó szankció miatt.

A kereskedelmi csatorna 2009. március eleji délutáni talksow-jában két, szexualitással kapcsolatos témát is tálalt, az ORTT szerint nem megfelelő időpontban és nem megfelelő módon.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Három újabb oroszlánkölyök született a fővárosi állatkertben
Újabb három fiatal taggal bővült az indiai oroszlánok állománya a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
péntek 20:22
Rogán: bárki, bármikor kérhesse az árfolyamgátat
A Fidesz azt javasolja, hogy legyen folytonos az árfolyamgátba való belépés lehetősége, vagyis bárki bármikor választhassa az árfolyamrögzítést – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Az erről szóló indítványukat vasárnap nyújtják be a parlamentnek, és javasolják, hogy a ház még hétfőn fogadja is el azt – tette hozzá.
péntek 18:48
Júniusban a nemzeti parkokat ünnepeljük
Változatos programokkal várják az érdeklődőket a magyar nemzeti parkok és védett természeti területek júniusban a magyar nemzeti parkok hetében.
péntek 18:46
Pintér: Időben sikerült elhárítani a nemzetbiztonságot veszélyeztető fenyegetéseket
A belügyminiszter szerint az átalakítást követően gyorsabb és hatékonyabb a belügyi tárcához tartozó szervek, titkosszolgálatok működése.
péntek 18:44
Balog Zoltán: A Magyarországról szóló viták Európa jövőjéről szólnak
Az országot érintő kritikákkal összefüggésben a miniszter arra mutatott rá, nemcsak Budapesten és Brüsszelben, hanem minden európai fővárosban Európa jövője a kérdés.
péntek 18:38
Jobbik: Steiner Pál kövesse meg Gaudi-Nagy Tamást és kérjen bocsánatot a zsidóktól
Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselő szerint Steiner Pál szocialista képviselőnek meg kell követnie Gaudi-Nagy Tamást és bocsánatot kell kérnie nemcsak tőle, hanem valamennyi zsidótól is. A jobbikos politikus erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt.
péntek 18:30