Demeter Ervin: Borsodban 21 ezer közmunkást foglalkoztatnak

kategória: Hazai
2012 április 13, péntek - 13:17 | szerző: mti
Címkék: demeter ervin, közmunka, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Ebben az évben több mint 21 ezer embert foglalkoztatnak a közmunka- és közfoglalkoztatási programok keretében Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, minderre csaknem 19 milliárd forint jut - mondta Demeter Ervin, a megye kormánymegbízottja pénteken, miskolci sajtótájékoztatóján.

Tájékoztatása szerint a közfoglalkoztatási programokra a kormány az idén 132,2 milliárd forintot fordít, a pénzből mintegy 200 ezer ember jut értékteremtő munkához. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tavaly 7,8 milliárdot fordítottak közmunkára, az idén ennek az összegnek a dupláját, 18,6 milliárd forintot.

Demeter Ervin közölte: a megyében kiemelten kezelik a közfoglalkoztatás szervezését, és az idén meghatározó szerepet kap a kistérségi Startmunka mintaprogram, amelynek révén 10 ezer ember juthat munkához, keresethez. E programba a megye 13 hátrányos helyzetű kistérségéből 291 település kapcsolódik be, az önkormányzatok több mint 10 milliárd forintot nyertek el erre.

A Startmunka programban részt vevő embereket elsősorban mezőgazdasági munkákra, illegális hulladéklerakók felszámolására, belterületi utak hibáinak javítására foglalkoztatják. A mezőgazdaságban alkalmazottak képzésben is részt vesznek, így akár szakmát is szerezhetnek.

A kormánymegbízott elmondta azt is: az elmúlt év őszén elindult szociális földmunkaprogramban a megyéből 36 település vesz részt, a hosszabb időtartamú, úgynevezett hagyományos közfoglalkoztatás pedig 6 ezer embernek ad munkát. Az országos közfoglalkoztatási programokban pedig csaknem 4.700-an vehetnek részt.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Afrika-fórumot tartanak júniusban Budapesten
Afrika-fórumot tartanak június 6-án és 7-én Budapesten, az esemény célja, hogy a Szaharától délre eső térség országainak figyelmébe ajánlják Magyarországot - mondta Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
kedd 14:17
Jobbik: a kormány adjon megnyugtató választ az MSZMP és a KISZ elmaradt vagyonelszámoltatása ügyében!
A Jobbik szerint nem szabad tovább várni és a kormány "utolsó esélyéhez" érkezett, hogy "megnyugtató választ" adjon a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) vagyonának 1989-es törvénytelen átjátszásával kapcsolatban. Erről Gaudi-Nagy Tamás beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
kedd 13:59
Az LMP változtatna az állami földterületek bérlési szabályain
A független Lengyel Szilvia változtatna a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) kezelésébe tartozó állami földek bérleti szabályain.
kedd 13:57
Hamarosan 1200 rendőr tiszthelyettes állhat szolgálatba
A 3500 új rendőr mellé hamarosan mintegy 1200 tiszthelyettes is szolgálatba állhat - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén kedden.
kedd 13:55
Megszületett az idei országos bérajánlás
Az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését - tartalmazza a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén megszületett országos bérajánlás.
kedd 13:47
Az állam felelősségének megállapítását kérik a volt Malév-pilóták
Felelősségmegállapítási keresetet nyújtottak be az állam ellen a volt Malév-pilóták a Fővárosi Törvényszéken kedden - tájékoztatta a Hunalpa Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete az MTI-t.
kedd 13:41