A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormánynak garantált áron fel kellene vásárolnia az érettségizettektől azokat az alaptörvényeket, amelyeket az idén nekik ajándékozott.
A DK az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében felidézi, hogy az érettségizők "tucatszám kínálják eladásra" a különféle internetes oldalakon a nekik ajándékozott alaptörvény-díszkiadást.
"Némi iróniával azt mondhatjuk, mára a kormány is belátta, hogy a felsőoktatásban most bevezetett képtelen mértékű tandíjat valamilyen ösztöndíj jellegű juttatással kompenzálnia kell" - fogalmazott az ellenzéki párt, amely szerint ha a fiatalok csakugyan megkapják az alkotmányért azt az ötezer forintot, amennyiért hirdetik, "az tulajdonképpen ilyen szerény kompenzációnak is tekinthető". A DK ezért azt javasolja a kormánynak, garantált áron vásárolja fel az érettségizőktől a nekik ajándékozott alaptörvényeket.
A tanulás kitolódása és a karrierépítés miatt a fiataloknak kevesebb a lehetőségük az ismerkedésre, ezen a helyzeten változtatna az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által támogatott vasárnapi táncos, ismerkedést segítő programsorozat - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A 12 és 14 év közötti gyermekek legfeljebb egy évig lehessenek előzetes letartóztatásban, a 14 éven felüliek viszont továbbra is két évig - javasolja a parlament alkotmányügyi bizottsága.
Összpárti konszenzus alakult ki a Magyar Honvédség (HM) helikopter- és repülőgép-beszerzéséről - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán, Budapesten a négypárti egyeztetést követő sajtótájékoztatóján.
Elkészült a Margitsziget fejlesztési terve, e szerint a területet a főváros a kormánnyal együtt, egységes keretben fogja fejleszteni, a közjó érdekében - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy azonnal vonja vissza az új földtörvényjavaslatot, amely szerintük még a múlt ősszel benyújtott eredeti javaslathoz képest is visszalépést jelent. Erről Magyar Zoltán beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Markánsan ütköztek a vélemények egy a magyar hadsereg szovjetunióbeli második világháborús tevékenységéről szóló könyvvel kapcsolatban a budapesti Hadtörténeti Intézet és arról, ...
Több mint ezer zarándok rótta le tiszteletét a szalézi rend alapítója, Bosco Szent János ereklyéje előtt szombaton Veszprémben. Az ereklyét a büntetés-végrehajtó intézetbe is ...