A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a rendszerváltás óta miniszterelnök még nem okozott akkora kárt az országnak, mint Orbán Viktor, ezért a kormányfőnek le kell vonnia a konzekvenciákat és távoznia kell.
Molnár Csaba független országgyűlési képviselő, a DK ügyvezető alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján így kommentálta az Európai Bizottság (EB) szerdai javaslatát, hogy a Pénzügyminiszterek Tanácsa jövő januári hatállyal függesszen fel mintegy 142 milliárd forintnyi felzárkóztatási támogatás folyósítását Magyarország számára.
A képviselő emlékeztetett arra, hogy az EB a szankciót még soha egyetlen országgal szemben sem alkalmazta, de mint mondta, 2006 őszén Orbán Viktor ellenzéki vezetőként éppen ezt szorgalmazta az akkori magyar kormánnyal szemben. Molnár Csaba ezért furcsának nevezte a kormány álláspontját, hogy Magyarországgal szemben egy "összeesküvés lehet", amelyet a hazai ellenzék fűt. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, az EB tagjainak túlnyomó többsége nem baloldali vagy liberális, hanem jobboldali, konzervatív politikus.
A döntés okaként szolgáló strukturális hiányról szólva a politikus azt mondta, 2006 és 2010 között az egyszeri, vagyis fenntarthatatlan bevételektől megtisztított hiány folyamatosan csökkent, míg 2010 óta 2 százalékról 6 százalékra ugrott. Hozzátette ugyanakkor, hogy a bizottság azért akart szankciót alkalmazni, mert Magyarország az európai értékekkel megy szembe, a demokrácia alapvető normáit sérti meg.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az unió 2007 és 2013 közötti költségvetésének tárgyalásakor Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök elérte, hogy a Magyarországnak szánt források mintegy 250 milliárd forinttal emelkedjenek. "Orbán Viktor most ennek a nagy részétől megfosztotta az országot" - mondta. Szerinte mindez tovább rontja az országgal szembeni bizalmat, amelyek következménye a gyengülő forint, a növekvő kockázati felár és az árak elszabadulása lesznek.
A képviselő arra kérte a kormányt: tegyen meg mindent azért, hogy a javaslat ne hatályosuljon. Kérdésre válaszolva közölte azt is, a szocialista kormánynak semmilyen felelőssége nincs a mostani döntésben.
Kulcsár József fideszes országgyűlési képviselő szerint a hazai börtönök rekonstrukciójával és az intézmények önfenntartásának továbbfejlesztésével lehetne hatékonyan csökkenteni a túlzsúfoltságot és a fogva tartottak ellátási költségeit.
A Jobbik szerint a csütörtöki szeles idő bebizonyította, hogy Kolontár térségében komoly egészségügyi veszélyt jelent a szállópor magas koncentrációja, illetve a por lúg- és nehézfém-tartalma, ezért az ellenzéki párt azonnali lépésekre szólítja fel a hatóságokat és a Mal Zrt-t is - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Kepli Lajos.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat; az elismerést június 20-án adják át Brüsszelben - értesült az MTI.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) legkésőbb júliusban elküldi Balog Zoltán erőforrás-miniszternek, kiket javasol az állam által átvett fővárosi, illetve megyei főigazgatói posztjaira - közölte az intézet csütörtökön az MTI-vel.
Növekszik a Kúria szerepe a joggyakorlat egységességének biztosításában - mondta Darák Péter, a Kúra elnöke A nemzetközi magánjog aktuális kérdései című konferencia megnyitóján csütörtökön Budapesten.
A helyi és körzeti rádiók 66 millió forinthoz jutottak a hír-, sport- és magazinműsorok gyártására kiírt pályázat első fordulójában, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa döntése értelmében - közölte az MTI-vel a hatóság szóvivői irodája csütörtökön.
A korábban alkalmazott elzárás helyett csoportos és egyéni foglalkoztatással javítanak a nehezen kezelhető pszichiátriai betegek állapotán a szentgotthárdi intézményben - állapította ...
Egy prominens matematikus, aki az Egyesült Államokban, különösen a nevadai kaszinókban évtizedekkel ezelőtt azzal alapozta meg hírnevét, hogy sikeresen a ház ellen fordította a most érte ...
Katolikus középiskolák diákjai részesülhetnek a most alapított Morus-díjban, amelyre még öt napig lehet a jelöléseket megtenni. A közéleti-jellegű elismerést azok a végzős fiatalok ...