Domokos László: befektetni, nem elkölteni kell a pénzt

kategória: Hazai
2012 július 03, kedd - 10:32 | szerző: mti
Címkék: Domokos László, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Ma a pénzt nem elkölteni, hanem befektetni kell, ami igaz a diákhitelre is - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke hétfőn Balatonlellén, egy diákoknak szervezett pénzügyi tábor megnyitóján.

A pénzügyi intelligencia fejlesztésén munkálkodó Econventio közhasznú egyesület egyhetes rendezvényének nyitónapján Domokos László emlékeztetett arra, hogy tavaly innen indult el egy azóta megvalósult kezdeményezés: a pénzügyi alapismeretek bekerültek az középiskolai alaptantervbe.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a diákhitel mint minden hitel függőséget jelent, a szabadság egyfajta feladását, aminek akkor van értelme, ha azt befektetésként használják fel a tudás, szakképesítés megszerzésére.
Az ÁSZ-elnök a tábor fővédnökeként arról beszélt a fiataloknak, hogy manapság egyetlen biztos dolog van a világban, mégpedig az, hogy minden változik. Ezért az dolgozik jól, aki felkészül erre.

Domokos László szólt arról, hogy ma már egy középiskolásnak is fontos, ne kívülről szurkoljon egy-egy politikai tábornak, amikor az ő sorsáról is döntenek, hanem próbáljon meg értően és tevékenyen részt venni a döntési folyamatokban.

A hétfőn kezdődött egyhetes tábor a pénzügyi szakemberek által működtetett Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület egyik legnagyobb programjának záróeseménye - közölte Sápi Ákos, az egyesület elnöke az MTI-vel. A balatonlellei táborba a 10.400 középiskolás diák részvételével zajlott pénzügyi vetélkedő legaktívabbnak bizonyult iskolák 30 diákja utazhatott el.

Az egyesület, amelynek munkáját a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karával közös kutatócsoport segíti, tavaly indította útjára pénzügyi vetélkedőjét és ismeretterjesztő programját a 14-20 éves korosztály pénzügyi ismereteinek bővítésére és felmérésére.

A részt vevő diákok 71 százaléka vallja, nem részesült korábban pénzügyi oktatásban, jelentős hányaduknak pedig kizárólag az otthon látottak jelentik a pénzügyi ismeretek forrását. A válaszadók 89 százaléka nem tartja jónak az ország újabb és újabb hitelfelvételét.

A válaszok elemzéséből tanulmány készül, amit az egyesület őszi konferenciáján ismertetnek.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

2015-re lesz kész az M85-ös Győr és Csorna közötti szakasza
A várhatóan 2015-re befejeződő szakasz építése magába foglalja a Csornát elkerülő út megépítését is.
csütörtök 12:20
Baja Ferenc: semmi közöm az őszödi beszéd kiszivárogtatáshoz
Harmadosztályú ponyvának, nonszensznek minősítette az MSZP Szocialista Platformját vezető Baja Ferenc a Heti Válasz írását, amely egy "koronatanú" alapján őt nevezi meg Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének egyik lehetséges kiszivárogtatójaként.
csütörtök 11:20
Őszödi beszéd - Gyurcsány: számos nyitott kérdés van még
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint számos kérdés vár még tisztázásra balatonőszödi beszédének kiszivárogtatásával, illetve az ezzel foglalkozó Heti Válasz-cikkel kapcsolatban.
csütörtök 11:15
KSH: tovább lassult a népesség fogyása az első negyedévben
Nagyobb mértékben csökkent a halálozások száma, mint a születéseké, így az év első három hónapjában tovább mérséklődött a népesség fogyásának üteme a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint.
csütörtök 11:07
Elkészültek Budapesten a köztéri betonbarkács alkotások
Elkészültek a 3. DEPÓ Betonworkshop köztéri alkotásai, amelyeket idén öt egyetem ötvennél is több diákja valósított meg az önkéntes betonbarkács foglalkozáson. Az utcabútorokat és street art alkotásokat május 25-én biciklis városnézés keretében mutatják be a fővárosban.
csütörtök 11:06
Egy tanú azt állítja, három MSZP-s politikus szivárogtathatta ki az őszödi beszédet
Az ügy "koronatanújának" a Heti Válaszban megjelent szavai alapján hat MSZP-s politikusra szűkíthető, hogy ki szivárogtathatta ki Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét.
csütörtök 10:55