Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön a köznevelési törvény módosítását, amely elsősorban azzal függ össze, hogy a közoktatási feladatellátás - az óvodák kivételével - 2013. január 1-jétől állami kézbe kerül. Ennek megfelelően rögzíti, milyen esetekben működteti az iskolát az állam, és mikor az önkormányzat.
A köznevelési törvény tavalyi megszavazásakor az új közigazgatási rendszerben még csak a kormányhivatalok voltak ismertek, ám azóta kiderültek a járások működésének és az állami-önkormányzati szerepvállalásnak, intézményfenntartásnak a részletei is, ezért vált szükségessé az előterjesztő Fidesz-KDNP-s képviselők szerint a mostani módosítás, amelyet a parlament 248 igen, 48 nem szavazat és 34 tartózkodás mellett fogadott el.
A törvényjavaslat részletesen szabályozza, milyen feladatokat lát el az állam mint fenntartó, és milyeneket látnak el az önkormányzatok. Eszerint a háromezer lakost meghaladó lélekszámú településeken a helyi önkormányzat gondoskodik - a szakképző iskola kivételével - a köznevelési intézmények működtetéséről. Ha azonban a helyhatóságok gazdasági okokból nem tudják ellátni ezt a kötelezettségüket, mentesülnek alóla. A háromezernél kisebb lakosú településeken az állami intézményfenntartó központ működteti az iskolákat, de a helyi önkormányzat dönthet úgy, hogy átvállalja ezt a feladatot.
Az önkormányzatoknak az iskolák működtetésével kapcsolatos álláspontjukról idén szeptember 30-ig kell kinyilvánítaniuk szándékukat, a döntést pedig október 30-ig kell meghozniuk. Azt is beleírták a köznevelési törvénybe, hogy a szülők legalább felének beleegyezése szükséges a települési óvodák és iskolák valamely egyháznak való átadásához.
Pontosítottak a mindennapos testnevelés részletein is: meghagyták azt a passzust, hogy ezt az iskolák első, ötödik és kilencedik évfolyamán idén szeptember 1-jétől kezdődően felmenő rendszerben kell megszervezni. Ehhez a mostani módosítással hozzátették, hogy az ezeken az évfolyamokon alkalmazott helyi tantervbe legalább heti öt testnevelésórát kell beépíteni.
Pálffy Ilonát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium volt jogi és koordinációért felelős helyettes államtitkárát nevezi ki a Nemzeti Választási Iroda elnökévé pénteki hatállyal Áder János köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára.
Az Országgyűlés Hivatala ezen a héten felszólította az MSZP-s Szanyi Tibort, valamint a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló Karácsony Gergely és Szilágyi Péter független képviselőket, hogy csekken fizessék be a rájuk kiszabott bírságot. Ha ez nem történik meg, a hivatal a házelnök utasítására az összeget levonja a képviselők aktuális havi tiszteletdíjából - közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken az MTI érdeklődésére.
Megalakult és megkezdte működését a Nemzeti Betegfórum (NBF), amely civil érdek-képviseleti fórumként az egészségügy területén tevékenykedő betegszervezeteket fogja össze - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Megnyílik az ország első bibliás könyvesboltja a kilencedik kerületi Ráday utcában. A protestáns bibliakiadásoknak otthont adó református könyvesboltot a Dunamelléki Református Egyházkerület alapította - közölte az egyházkerület pénteken az MTI-vel.
Martonyi János külügyminiszter derűlátó azzal kapcsolatban, hogy a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolhatja jövő szerdán az Európai Bizottság.
Tizenhat produkcióval, köztük néptánccal, balettel, klasszikus művekkel, operettel és koncertekkel várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház június 15. és augusztus 11. között a ...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának értékelése szerint a magyarországi pénzügyi rendszer stabil, sokkellenálló-képessége megfelelő, de a bankrendszer hitelkínálata is a ...
Az európai integráció folyamata mindig a jog elsőbbségén és a különbözőség tiszteletben tartásán alapult, és ha ideológiai szempontok fognak előtérbe kerülni, az mindannyiunk lesz ...