Minden ledolgozott 6 óra után ötezer forinttal csökkenhet a bírság összege. A szabályok szerint attól, hogy valaki így rendezi a tartozását, még nem számít majd büntetett előéletűnek.
Erre április közepe óta van lehetősége annak, akit megbüntetnek például gyorshajtásért, vagy tilosban parkolásért. Somogyban eddig több mint 300-an választották a közérdekű munkát a pénzbírság helyett - hangzott el a híradóban.
Kolman Ferenc évek óta ugyanúgy kezdi a napját. Kocsiba száll, majd útnak indul. Egy hónapja is így tett, rokonlátogatóba ment a szülőfalujába, de hibázott. Nem kapcsolta fel a világítást az autóján, a rendőrök ezért megbüntették.
"Ez az 5000 Ft, ez eléggé nagy pénz nekem, ha kiesne a családi kasszából, akkor azt megéreznénk, inkább azt választanám, hogy ledolgozom." - mondta el a férfi.
Egyre többen döntenek így az országban, pedig még csak néhány hónapja van lehetőség a pénzbírság kiváltására.
Az idei év április 15-től a szabálysértési hatóságok olyan pénzbírságokat szabhatnak ki, amelyekkel kapcsolatban az állampolgároknak van arra lehetőségük, hogy közérdekű munkával válthatják ki a pénzbírságot. Csak Somogyban eddig több mint 300-an választották ezt, 80-an már le is dolgozták a büntetést.
A határozat, ha jogerőre emelkedik, akkor 30 napon belül a munkaügyi központ kirendeltségén jelentkezhet az elkövető, hogy ő nem tudja kifizetni a pénzbírságot, a helyszíni bírságot, és akkor átváltható az ő döntése alapján közérdekű munka végrehajtására.
A jövő héten jön az újabb forduló a devizahitelesek kontra bankok meccsen. A tét nem kicsi, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerint szélsőséges esetben bankpánikot is hozhatnak az ítéletek. Miért érdemes perelni, és miért nem?
Áprilisban 6393 gyerek született Magyarországon. A szezonálisan igazított adatok is azt mutatják, hogy az elmúlt tíz évben csak egyszer, két éve volt ennyire alacsony a születésszám.
A családbarát közgondolkodás népszerűsítése, valamint családbarát munkahelyek megteremtése érdekében írt ki összességében mintegy 83 millió forint keretösszegű pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága - jelentette be a tárca helyettes államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Szinte még alig indult el a strandszezon, máris megjelentek a vízpartok trükkös (pontosabban nem is annyira trükkös) tolvajai: a Balatonnál a rendőrség már a napokban fogott el olyan tolvajokat, akik a vízparton dolgoztak. Érdemes tehát résen lenni, és vigyázni értékeinkre: mutatjuk, hogy lehet megelőzni a strandos lopásokat.
Akár a saját költségén is megépítené a Mosoni-Duna szintjét megemelő "gumigátat" Győr - nyilatkozta Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) a Kisalföld szerdai számában megjelent interjúban.
A PSZÁF 21 millió forintra bírságolta a Volksbankot, és több mint 230 millió forintot visszafizettet a bankkal az ügyfeleknek, mert a felügyelet pénteken közzétett határozata szerint a ...
A nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok szombattól augusztus 25-ig, elsősorban a nyári balatoni utasforgalom kiszolgálása érdekében - közölte a MÁV-Start Zrt. pénteken.
Az építőipar termelése 9,8 százalékkal nőtt áprilisban az egy évvel korábbihoz képest a márciusi 9,9 százalékos emelkedést követően. Az épületszerkezet-építés és a támogatta a ...
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint közvetlenül 206 ezer embert veszélyeztetett az árvíz, közülük 1570 ember kellett kitelepíteni. Az árvíz mint ...