Fidesz-KDNP: az MSZP pártpolitikai érdekekből összemosni igyekszik a romániai és a magyarországi viszonyokat

kategória: Hazai
2012 július 12, csütörtök - 16:55 | szerző: mti
Címkék: fidesz, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Az Európai Parlament magyar néppárti delegációja (Fidesz-KDNP) szerint az MSZP-s EP-delegáció "pártpolitikai érdekekből tudatosan igyekszik összemosni a romániai és a magyarországi viszonyokat".

Az MSZP-s EP-képviselők előző nap nyilvánosságra hozott nyílt levelére reagáló brüsszeli közleményében a néppárti delegáció egyebek között azt írta: "Ezúton emlékeztetnénk a szocialista EP-képviselőket: Romániában a balliberális átmeneti kormány sürgősségi kormányrendeletekkel, a közjogi intézmények elleni intézett totális politikai támadással, a román törvényekkel és alkotmánnyal szemben hajt végre puccsot. Magyarországon ezzel szemben demokratikus választások során, kétharmados felhatalmazással rendelkező kormány hoz meg a rendszerváltás óta halogatott intézkedéseket az ország megújítása érdekében, összhangban annak alkotmányos rendszerével, közjogi hagyományaival és törvényeivel. Ezúton felszólítjuk a szocialista EP-képviselőket: Hagyjanak fel ezen újabb hazugságok terjesztésével, a romániai és a magyarországi viszonyok összemosásával!"

A négy MSZP-képviselő előző nap úgy fogalmazott: "Örömteli, hogy a Fidesz a romániai helyzet kapcsán felfedezte magában a demokratát. Nem elegendő azonban, ha a jogállamiság csorbítását, az antidemokratikus intézkedéseket, a független intézmények politikai befolyásolását más országokban sérelmezi. Ami Romániában ellentétes az európai alapértékekkel, az Magyarországon is az. A Ponta-kormány intézkedéseinek bírálatával a Fidesz az Orbán-kormány elmúlt két évben folytatott politikája felett mond ítéletet. Jó lenne, ha a Fidesz felismerését tettek követnék, és az ellenzéki pártokkal, valamint a civil társadalommal való együttműködésben visszavonná a magyar alkotmányos rendszert felforgató, antidemokratikus intézkedéseit."

A válaszközlemény szerint "a Magyar Szocialista Párt 2006-ban a magyar gazdaság valós állapotát eltitkolva, a magyar állampolgárokat becsapva, hazugsággal nyert választásokat. Az öszödi hazugságbeszéd által kiváltott tüntetéseket pedig azonosítószám nélküli rendőrökkel verette szét brutális eszközökkel, ismételten sárba tiporva a magyar polgárok szabadságjogait, emberi méltóságát. A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja nem kér ebből a szocialista demokráciafelfogásból."

A közlemény úgy fogalmazott: "az MSZP 2002-ben a státusztörvény elfogadása után '23 millió román' elözönlésével fenyegetett, 2004-ben a kettős állampolgárság elleni kampányukkal pedig a mai napig tartó sebeket okozott a határon túli magyar közösségekben, majd szétverték a támogatási rendszerüket. A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja nem kér ebből a szocialista nemzetellenes politikából sem." Kifogásolták azt is, hogy "Mesterházy Attila és Tabajdi Csaba a hátrányos intézkedéseket meg sem említi román párttársaiknak a szocialisták bukaresti gyűlésén, ellenben Magyarországért ott is közösen aggódnak".

Az MSZP előzőleg azért bírálta a néppárti képviselőket, mert miközben "a Tabajdi Csaba elnökletével 2012. június 14-én az Európai Parlament nemzeti kisebbségügyi intergroupja felhívta a román kormányt, hogy tartózkodjon a magyar közösség kisebbségi jogainak csorbításától", a Fidesz ezen az ülésen "nem emelt szót az erdélyi magyarság képviseletében", és "semmilyen érdemi lépést nem tett érdekükben".



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Változnak a zálogjogi szabályok az új Ptk.-ban
A bizalmi elemet magában hordozó biztosítékok csaknem teljes tilalmát mondja ki az új polgári törvénykönyv (Ptk.), így megszűnnek a biztosítéki céllal kötött opciós, engedményezési vagy adásvételi szerződések - mondta Bodzási Balázs, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Intézetének oktatója a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda által szervezett sajtóbeszélgetésen, szerdán Budapesten.
szerda 22:19
Az ismerkedésben szeretné segíteni a fiatalokat a kormány
A tanulás kitolódása és a karrierépítés miatt a fiataloknak kevesebb a lehetőségük az ismerkedésre, ezen a helyzeten változtatna az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által támogatott vasárnapi táncos, ismerkedést segítő programsorozat - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
szerda 16:31
120 útvonaltervező készüléket kapott a mentőszolgálat
Százhúsz GPS-alapú útvonaltervezőt kapott az Országos Mentőszolgálat, az adományt szerdán Budapesten adták át a szervezetnek.
szerda 16:28
A 14 év alatti fiatalkorúak egy, az idősebbek két évig lehetnének előzetesben
A 12 és 14 év közötti gyermekek legfeljebb egy évig lehessenek előzetes letartóztatásban, a 14 éven felüliek viszont továbbra is két évig - javasolja a parlament alkotmányügyi bizottsága.
szerda 16:18
Összpárti konszenzus a helikopter- és repülőgép-beszerzésről
Összpárti konszenzus alakult ki a Magyar Honvédség (HM) helikopter- és repülőgép-beszerzéséről - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán, Budapesten a négypárti egyeztetést követő sajtótájékoztatóján.
szerda 16:16
Városháza: a Margitszigetet a kormánnyal együtt fejleszti a főváros
Elkészült a Margitsziget fejlesztési terve, e szerint a területet a főváros a kormánnyal együtt, egységes keretben fogja fejleszteni, a közjó érdekében - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.
szerda 16:12