Közintézmények, civil szervezetek, iskolák dolgozói és tanulói, valamint önkéntesek összesen csaknem 53 ezer fős tábora ezer kijelölt helyszínen több mint tízezer köbméter szemetet gyűjtött össze a Föld napján a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívására.
A Magyar Közút vasárnapi országos akcióján az ország 19 megyéjében mintegy harmincezer kilométernyi útszakaszon gyűjtötték a résztvevők az utak mentén elszórt, ottfelejtett hulladékot.
A legtöbb aktivistát Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyék adták. A Magyar Közút nemcsak az összegyűlt hulladék elszállításáról gondoskodott, hanem a hulladékgyűjtéshez szükséges láthatósági mellényt,védőkesztyűt és szemeteszsákot is biztosította.
A vállalat a felügyelete alá tartozó harmincezer kilométeres közúthálózaton évente mintegy százezer köbméter szemetet gyűjt össze, ez egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő mennyiség. Az eddigi szemétgyűjtési akciók sikerét bizonyítja, hogy 320 ezer önkéntes nyolc alkalommal országszerte több mint ötvenezer köbméternyi szemetet szedett össze.
A társaság szemétszedési akciója az ország egyik legtöbb önkéntesét megmozgató környezetvédelmi esemény - közölte az MTI-vel a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A Fidesz azt javasolja, hogy legyen folytonos az árfolyamgátba való belépés lehetősége, vagyis bárki bármikor választhassa az árfolyamrögzítést – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Az erről szóló indítványukat vasárnap nyújtják be a parlamentnek, és javasolják, hogy a ház még hétfőn fogadja is el azt – tette hozzá.
Az országot érintő kritikákkal összefüggésben a miniszter arra mutatott rá, nemcsak Budapesten és Brüsszelben, hanem minden európai fővárosban Európa jövője a kérdés.
Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselő szerint Steiner Pál szocialista képviselőnek meg kell követnie Gaudi-Nagy Tamást és bocsánatot kell kérnie nemcsak tőle, hanem valamennyi zsidótól is. A jobbikos politikus erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt.
Nem ismerem Portik Tamást, és ezt Jakó Gergely is tudja - írta Lamperth Mónika (MSZP) országgyűlési képviselő a Fidesz Somogy megyei elnökének kaposvári sajtótájékoztatóján ...
Az Európai Bizottság azt szeretné elérni, hogy 2030-ra egyetlen olyan gyermek se legyen az egész Európai Unióban, aki nem végzi el az általános iskolát - közölte csütörtökön a ...
A Fidesz szerint az Amnesty International éves jelentése kifejezetten torz és elfogult képet mutat be Magyarországról, amelyet a magyar emberek nevében vissza is utasított a kormánypárt ...
Szerdán kora délután elkezdődött az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli, rendkívüli csúcstalálkozója, amelynek témája az energiapolitika, valamint az adóelkerülés, az ...