Október végéig felújítási munkákat végez a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Rákóczi híd hídszerkezetén, ezért forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest legdélibb dunai átkelőjén.
A BKK keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint korlátfelújítást kezdenek szerdán a hídon, valamint a pesti oldalon a Soroksári út, a budai oldalon a Nádorkert feletti hídszerkezeten.
A pesti hídfő környékén a munkafolyamatok előrehaladásától függően többször lezárják a szélső forgalmi sávot, a korlátozásokra hétköznap napközben is sor kerül, de a BKK úgy szervezi majd a munkákat, hogy a jelentős torlódást okozó lezárások a tanév elejéig befejeződjenek. Ezután a korlátozással járó munkákat napközben sávszűkítés mellett, éjszakánként és hétvégén pedig sávlezárás és sebességkorlátozás mellett végzik a szakemberek.
A munkálatok a hídon közlekedő 103-as busz menetrendjét nem érintik, de a torlódások miatt néhány perces késések előfordulhatnak.
Afrika-fórumot tartanak június 6-án és 7-én Budapesten, az esemény célja, hogy a Szaharától délre eső térség országainak figyelmébe ajánlják Magyarországot - mondta Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Jobbik szerint nem szabad tovább várni és a kormány "utolsó esélyéhez" érkezett, hogy "megnyugtató választ" adjon a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) vagyonának 1989-es törvénytelen átjátszásával kapcsolatban. Erről Gaudi-Nagy Tamás beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
A 3500 új rendőr mellé hamarosan mintegy 1200 tiszthelyettes is szolgálatba állhat - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén kedden.
Az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését - tartalmazza a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén megszületett országos bérajánlás.
Felelősségmegállapítási keresetet nyújtottak be az állam ellen a volt Malév-pilóták a Fővárosi Törvényszéken kedden - tájékoztatta a Hunalpa Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete az MTI-t.
A háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a ...
Belföldön a Balaton a legkedveltebb turisztikai régió, a külföldi vendégek is ezt a térséget keresik fel leginkább Budapest után; az itt eltöltött vendégéjszakák száma 2,5 nőtt - el ...
A Jobbik szerint az első negyedéves GDP-re vonatkozó KSH-adatok alapján beindult kormányzati nyilatkozat-offenzíva - amely szerint "Magyarország kijött a recesszióból" - sem sem a ...