Jobbik: a Hit Gyülekezete ne vegye át az iskolát és az óvodát Hajdúsámsonban!
kategória: Hazai 2012 július 19, csütörtök - 11:16 | szerző: mti Címkék:jobbik, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A Jobbik támogatja azt a hajdúsámsoni népszavazási kezdeményezést, amely megakadályozná, hogy a helyi iskolát és óvodát átvegye a Hit Gyülekezete - mondta Rubi Gergely, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A politikus az ügy előzményeiről szólva elmondta: a hajdúsámsoni képviselő-testület döntése alapján a település egyetlen óvodáját és iskoláját szeptember 1-től öt évre átvenné a Hit Gyülekezete.
A jobbikos képviselő - aki "biznisz szektának" nevezte az egyházat - hozzátette: a szülők tiltakozásul népszavazást kezdeményeztek, azonban a helyi választási iroda "mondvacsinált" okokra hivatkozva megtagadta az aláírásgyűjtő ívek hitelesítését. Rubi Gergely szerint ugyanakkor szerdán a bíróság semmissé tette ezt a végzést, így megindulhat az aláírásgyűjtés, amelyet a Jobbik támogat. A politikus bízott abban, hogy a népszavazási kezdeményezés eredményes lesz, az önkormányzat pedig meggondolja magát és semmisé teszi a Hit Gyülekezetével kötött megállapodást.
Rubi Gergely felhívta a figyelmet arra is, hogy 200 szülő már írásba adta, hogy a gyerekeiket kiveszik az iskolából, ha a Hit Gyülekezete átveszi az intézményt, ugyanakkor Hajdúsámson 20 kilométeres körzetben nincs olyan iskola, amely tudná fogadni az érintett gyerekeket. Közölte azt is: mivel "anyagi mutyit" sejtett a háttérben, ezért egy hónappal ezelőtt, országgyűlési képviselőként az üggyel kapcsolatos összes dokumentumot kikérte az önkormányzattól, a kért információkat azonban nem kapta meg, így feljelentés tesz emiatt.
Színházi előadásokkal, koncertekkel, fagyiosztással és számos interaktív foglalkozással várják a gyerekeket a hétvégén országszerte a nemzetközi gyermeknap alkalmából.
A természetben járva szeretjük leszedni mindazt, amiről azt hallottuk, hogy finom és egészséges, a szakember azonban azt javasolja, legyünk óvatosak azzal, amit nem ismerünk pontosan.
Változások lesznek a főváros legforgalmasabb buszjárat-családjának közlekedésében június 1-től. Erről valamint a kerékpárosokat érintő tervekről nyilatkozott Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója.
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) pénteken elindította a "T.E.S.I. - Mindenki testnevelése" elnevezésű kiemelt projektet, amelynek része egy új iskolaitestnevelés-stratégia megalkotása is.
Fenntartja az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról tett állításait, további részletekkel azonban egyelőre nem szolgált Szabó Bálint, aki a Heti Válasznak azt mondta: akkori vezető szocialista politikusok állhattak Gyurcsány Ferenc 2006-os beszédének kiszivárogtatása mögött.
A tanulás kitolódása és a karrierépítés miatt a fiataloknak kevesebb a lehetőségük az ismerkedésre, ezen a helyzeten változtatna az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által - és ...
Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban csütörtökön vádat emelt a nemzetközi bundabotrány magyarországi ...