A Jobbik szerint a kormány a július 1-jén hatályba lépett új munka törvénykönyvével a jogegyenlőtlenséget, a kiszolgáltatottságot foglalta törvénybe, amely egy "rabszolgakódexszel" ér fel - közölte Bertha Szilvia, a párt országgyűlési képviselője vasárnap.
Az ellenzéki képviselő közleménye szerint a munkahelyteremtéshez az élőmunkát terhelő adók és járulékok radikális csökkentésére, fejlesztési-beruházási finanszírozási lehetőségekre, és nem utolsósorban fizetőképes keresletre, piacra lenne szükség.
Azt írta: mostantól nemcsak még jobban lehet hajszolni a dolgozókat - immár büntetlenül, mivel "törvényileg is engedélyezett" -, de az esetleges hibákért is aránytalanul nagy anyagi felelősség terheli a munkavállalót.
Különösen veszélyes ez akkor, amikor maga a törvény teremt lehetőséget arra, hogy a normális munkamenethez szükséges létszámot a profit maximalizálása céljából jelentősen alultervezzék a cégek, és az embereket kimerülten, a minimális pihenés lehetővé tétele nélkül is dolgoztatni lehessen akár veszélyes, felelősségteljes munkakörben is. Így bizony borítékolhatóak a károkozással járó hibák, amelyek miatt a kártérítések a sokszor minimálbért alig kereső embereket terhelik majd - tette hozzá.
A kormány nem hajlandó tudomásul venni, hogy a munka világát szabályozó legfőbb törvények sok évtizeddel, akár másfél évszázaddal ezelőtt pontosan azért születtek meg, mert a munkáltatók embertelen feltételekkel és körülmények között dolgoztatták alkalmazottaikat. Ezért volt szükség az alapvető munkavállalói jogok meghatározására, törvényben rögzítésére, a munkáltató és munkavállaló jogegyenlőségének megteremtésére - hangsúlyozta Bertha Szilvia.
Magyar diákok építették Európa második legenergiahatékonyabb benzines járművét a Shell Eco-marathon Europe 2013 elnevezésű üzemanyag-takarékossági innovációs versenyen.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a negyedik alkotmánymódosítás közjogi érvénytelenségének megállapítására irányuló ombudsmani indítványt kedden - tudatta az Ab közleményben az MTI-vel. Szabó Máté ombudsman még február végén kérte az államfőt: fontolja meg, hogy aláírja-e az alkotmánymódosítást, ugyanis szerinte az az államszervezet demokratikus működésének egyensúlyát veszélyezteti. Áder János március 13-án jelentette be, hogy - mivel ez egyértelmű alkotmányos kötelezettsége - aláírja a negyedik alkotmánymódosítást.
Újabb többmilliós bírságokat szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság energiaszolgáltató cégekre hibás számlakép miatt - közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője kedden Budapesten.
A magyar kormány határozottan visszautasítja, hogy Magyarországot vagy kormányát bevonják a németországi választási kampányba - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Tovább szigorítaná a termőföld megszerzését és a termőföld használatát az a törvényjavaslat, amely a korlátozó jogi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szól.
Ezen a héten minden a romantikáról szól Gyömrőn, ahol ingyenes programok és kreatív ötletek sokaságával igyekeznek a kisváros vendéglátói és szállásadói fellendíteni a gazdasági válság miatt megcsappant forgalmukat. A romantikus helyszínekben bővelkedő településen az önkormányzat jóvoltából szombaton csoportos házasságkötésre is sor kerül.
A földtörvény újragondolását kéri az Élőlánc Magyarországért, mert álláspontjuk szerint a jogszabály Vidékfejlesztési Minisztérium által javasolt, véglegesnek szánt szövege nem ...
A kormány kezdeményezi, hogy a katasztrófa-helyzetben önzetlenül segítőknél ne keletkezzen közreműködésükért pótlólagos közteher-fizetési kötelezettség, senkit sem érhet amiatt, ...