Kilenc egyházzal kötött megállapodást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

kategória: Hazai
2012 augusztus 23, csütörtök - 12:50 | szerző: mti
Címkék: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, egyházak, veszprém, rendőr, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Kilenc egyházzal kötött megállapodást csütörtökön a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság; az együttműködés célja a kulturális javak körébe tartozó ellopott tárgyak felkutatásának elősegítése, az időskorúakkal szembeni bűncselekmények megelőzése és a rászorulók lelki támogatása.

Töreki Sándor dandártábornok, megyei főkapitány az egyezmény aláírása alkalmából örömét fejezte ki, hogy az egyházak nyitottak voltak a rendőrség megkeresésére, s együttműködési megállapodás keretében folytathatják a korábban megkezdett közös munkát. Kiemelte: a bűnt megelőzni hatékonyabb és költségkímélőbb, mint üldözni, felderíteni; a megye biztonságának érdekében széles körű társadalmi együttműködésre van szükség, s ebben az egyházaknak nagy szerepük van.

Márfi Gyula veszprémi érsek kijelentette: az együttműködés alapjai olyan erkölcsi értékek, amelyek az egész országban egységesek, s amelyek egy része azonos az egyházi és a világi törvényekben. Hozzátette, a katolikus egyház alapállását a rendőrséggel való együttműködésben a tízparancsolat határozza meg; az élet, az emberi tulajdon, az emberi tisztesség és becsület védelme a rendőrség és az egyház számára egyaránt fontos.

Lentulai Attila, a Dunántúli Református Egyházkerület esperese a rendőrség jelmondatát idézve úgy fogalmazott: "mi is szolgálunk és védünk". "Szolgálunk, mert Isten igéjét közvetítjük az embereknek, és védünk, a tízparancsolat által" - tette hozzá, hangsúlyozva: az együttműködés az emberek erkölcsiségét, fejlődését, biztonságérzetét szolgálja, ezért abban a református egyház örömmel vesz részt. Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese azt mondta, az egyház szeretne eljutni azokhoz az emberekhez, akikről az együttműködési megállapodás szól.

A megállapodás keretében a főkapitányság vállalja, hogy a kulturális javak körébe tartozó tárgyakat - annak érdekében, hogy azok felkutatása bűncselekmény esetén eredményes legyen - az egyházak felkérésére kriminalisztikai szempontból felméri és dokumentálja, valamint bűnmegelőzési célzattal az egyházaknak tájékoztató anyagokat juttat el, előadásokat tart.

Az egyházak vállalják, hogy igény esetén kezelik a főkapitányság fogdájában lévő fogvatartottak, illetve a rendőrséggel hivatalos eljárás során kapcsolatba kerülő szenvedélybetegek és fiatalkorúak, a büntetés-végrehajtási intézetből szabadulók lelki problémáit, elősegítik azok erkölcsi gyarapodását. Biztosítják a rendőrök számára is a vallásgyakorlás feltételeit, hozzájárulnak lelki gondozásukhoz; igény esetén előadást tartanak az egyház történelméről, szervezetéről, szerepéről és tevékenységéről is.

A megállapodást a főkapitány, valamint a Veszprémi Érsekség, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki hivatala és a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperesi hivatala mellett a Pápai Sarokkő Baptista Gyülekezet, a Veszprémi Zsidó Hitközség, a Magyar Unitárius Egyház, a Budapesti Román Ortodox Egyházközség, a Tan Kapuja Buddhista Egyház és a Magyar Iszlám Közösség képviselője írta alá.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Őszre megújul az erzsébetvárosi Almássy tér
A tervek szerint őszre megújul az erzsébetvárosi Almássy tér, a beruházás koncepciójáról a lakosság szavazással döntött.
hétfő 16:43
Közzétették az árvízi védekezés számait
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint közvetlenül 206 ezer embert veszélyeztetett az árvíz, közülük 1570 ember kellett kitelepíteni. Az árvíz miatt több mint 100 útszakaszon volt érvényben forgalomkorlátozás - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
hétfő 16:33
Orbán: az összes fontos agrárcsatát megnyertük
A kormány az összes fontos agrárcsatát megnyerte - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, miután Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével megállapodást írt alá Budapesten.
hétfő 16:11
Új trolibuszokra írt ki közbeszerzést a BKK
Új trolibuszok beszerzésére írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn - derül ki az európai közbeszerzéseket összesítő honlap, a ted.europa.eu adataiból.
hétfő 16:08
Június 28-ig ülésezik a parlament
Június 28-áig kérte az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának meghosszabbítását a kormány - jelentette be Kövér László házelnök hétfőn napirend előtt a parlamentben.
hétfő 15:49
Több mint kétezer elítélt vett részt az árvízi védekezésben
Az árvízi védekezésben eddig kétezernél több elítélt vett részt, foglalkoztatásuk során rendkívüli esemény nem történt - mondta el a komáromi vasútvonal mellett tartott hétfői sajtótájékoztatón a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának helyettese.
hétfő 15:46