A helyi nevezetességeket, a református templomot, a földvárat és a Mudrány-kúriát bemutató kulturális látogatóközpont létesült Szabolcson; az ünnepélyes avatást hétfőn tartották a Tisza-parti községben.
A földvár és a templom közvetlen szomszédságában felépített, több mint 300 négyzetméteres látogatóház célja, hogy a település történelmi nevezésségeit megismertesse a turistákkal és vendégekkel - mondta Veres Péter református lelkipásztor az eseményen az MTI-nek.
Az ünnepi istentiszteleten, valamint az átadáson részt vett Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés Fidesz-KDNP-s elnöke, Karakó László, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője és Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője.
A helyi gyülekezet mintegy 100 millió forintot fordított a látogatócentrum felépítésére, az összeg nagyobb részét az Észak-alföldi Regionális Operatív Program (ÉAOP) pályázatán nyerték el, a beruházáshoz szükséges önerőt pedig a református egyházkerület biztosította. A központban információs pontot, konferenciatermet, vizesblokkokat és egy kisebb boltot alakítottak ki a vendégek részére, akik a községben tett túrájuk során akár idegenvezetőt is kérhetnek. Veres Péter hozzátette: a tervek szerint a jövőben vendégház is létesül, amely a községbe látogató turistacsoportok, iskolások és családok kényelmét szolgálhatja majd.
Szabolcs egyik legemblematikusabb épületének a Szabolcs vezér által alapított földvár számít. A vár mellett található az eredetileg István király által építtetett református templom; itt tartott Szent László király 1092. május 20-án egyházi zsinatot és törvényhozó országgyűlést az ország főpapjai és világi elöljárói jelenlétében. Az imaházat eredetileg háromhajós templomként építették, az évszázadokon át folyó átalakítások után végül az 1970-es évek végén kapta vissza korhű formáját.
A két nevezetességtől nem messze, ugyanabban az utcában található a Mudrány-kúria, melynek felújítása 2010-ben fejeződött be. A 18. század végén épített műemlék jellegű épület eredetileg egy helyi földbirtokos, Mudrány András lakóháza volt, helyiségeinek mennyezetét hun és magyar fejedelmek, királyok festett mellképeivel díszítették. A kúriát 1978-ig református lelkészlakként használták, most a megyei múzeumok igazgatóságához tartozik. Jelenleg a 19. századi középpolgárság kultúráját és tárgyait bemutató kiállítást tekinthet meg benne a közönség.
Afrika-fórumot tartanak június 6-án és 7-én Budapesten, az esemény célja, hogy a Szaharától délre eső térség országainak figyelmébe ajánlják Magyarországot - mondta Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Jobbik szerint nem szabad tovább várni és a kormány "utolsó esélyéhez" érkezett, hogy "megnyugtató választ" adjon a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) vagyonának 1989-es törvénytelen átjátszásával kapcsolatban. Erről Gaudi-Nagy Tamás beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
A 3500 új rendőr mellé hamarosan mintegy 1200 tiszthelyettes is szolgálatba állhat - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén kedden.
Az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését - tartalmazza a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén megszületett országos bérajánlás.
Felelősségmegállapítási keresetet nyújtottak be az állam ellen a volt Malév-pilóták a Fővárosi Törvényszéken kedden - tájékoztatta a Hunalpa Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete az MTI-t.
Veszprém központjától délkeletre egy 800 m átmérőjű meteoritkrátert fedezett fel Dr. Négyesi Lajos hadtörténész a GoogleEarth böngésző műholdképei alapján.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának értékelése szerint a magyarországi pénzügyi rendszer stabil, sokkellenálló-képessége megfelelő, de a bankrendszer hitelkínálata is a ...