Mádl Dalma kapta az idén a Magyar Szabadságért díjat

kategória: Hazai
2012 június 24, vasárnap - 18:43 | szerző: mti
Címkék: mádl dalma, Magyar Szabadságért díj, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Mádl Dalma asszony, Mádl Ferenc volt államfő özvegye vehette át idén a Magyar Szabadságért díjat, amelyet a kitüntetést létrehozó alapítvány kuratóriuma immár tizennegyedik alkalommal ítélt oda. A díjat vasárnap délután adták át a gödöllői királyi kastélyban tartott ünnepségen - tájékoztatta a város önkormányzatának kommunikációs igazgatója az MTI-t.

Péterfi Csaba a kuratórium döntésének indoklását idézve elmondta, hogy Mádl Dalma munkásságával segítette a határon túli magyarság megmaradását, kultúrájának őrzését. A köztársasági elnök feleségeként számos jószolgálati és jótékonysági kezdeményezésben vett részt. Az elnöki mandátum lejárta után munkásságát folytatta.

2005-ben, amikor megkapta a Polgári Magyarország kitüntetést, a vele járó 1 millió forintból megalapította az "Istenadta Tehetség" Kistelepülések Hátrányos Helyzetű Tehetséges Gyerekeiért Alapítványt. Mádl Dalma a Katolikus Caritas jószolgálati nagykövete, emellett a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány elnöki tisztét is ellátja.

A Magyar Szabadságért díjat ünnepélyes keretek között Jókai Anna Kossuth-díjas író méltatását követően Gémesi György, Gödöllő polgármestere és Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező adta át a kitüntetettnek - tette hozzá Péterfi Csaba. Az elismerést 2000 óta olyan személyiségek kapják meg, akik tevékenységükkel nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez. Tavaly Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke vehette át a díjat.

A Magyar Szabadság Napját minden évben június utolsó hétvégéjének szombatján tartják, a szovjet csapatok 1990. június 19-i Magyarországról történő kivonulásának, az ország függetlensége visszanyerésének emlékére. Ebből az alkalomból - szintén évente - Gödöllőn, a Világfa előtt láthatnak ünnepi műsort az érdeklődők. Idén június 30-án Koltay Gábor rendezésében A szeretet breviáriuma című darabot mutatják be - közölte a kommunikációs igazgató.



Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

LMP-sek demonstrálnak a Közgép-es rágalmazási per idején
Az LMP tiltakozik a csepeli bíróság épülete előtt a Közgép tevékenysége ellen, miközben pénteken megkezdődött a rágalmazás miatt indított per a párt azon aktivistái ellen, akik tavaly júliusban a cég telephelye előtt egymáshoz láncolva demonstráltak.
péntek 10:25
Áder: több figyelmet érdemelnek, akik saját környezetük boldogulását szolgálják
Az államfő szerint több figyelmet és megbecsülést érdemelnek, akik saját környezetük boldogulását szolgálják. Áder János ezt annak a kiadványnak a bevezetőjében írta, amely köztársasági elnöki tevékenységének első évéről készült.
péntek 10:24
Mesterházy: leckét adott politikai kultúrából az SPD évfordulós ünnepsége
Az MSZP elnöke szerint leckét adott európai politikai kultúrából a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) megalapításának 150. évfordulóján csütörtökön Lipcsében rendezett ünnepség.
péntek 10:21
Villámcsődülettel népszerűsítették Budapesten a magyar borkultúrát
Villámcsődülettel (flashmob) népszerűsítették a magyar borkultúrát, a tudatos borfogyasztást csütörtökön délután Budapesten, az Erzsébet téren.
péntek 10:20
Szeretethíd - Idén 15 ezerrnél is többen önkénteskednek
Idén 15 ezernél is többen vesznek részt önkéntesként a Református Szeretetszolgálat Szeretethíd programjában pénteken és szombaton a Kárpát-medencében, hogy szebbé varázsolják településüket, segítsék intézményeiket és javítsanak a lakosság életkörülményein.
péntek 10:17
Új elemekkel bővül a háztáji program
Új tenyésznyúltelepet avattak fel Gödöllőn, a Haszonállat-génmegőrzési Központ területén. A telep biztosítja a magyar óriásnyúl genetikai hátterét egy új háztáji programhoz is.
péntek 10:14