Médiatanács: jogszerűen nem fogadható el a Neo FM váltója

kategória: Hazai
2012 június 19, kedd - 10:11 | szerző: mti
Címkék: neo fm, médiatanács, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint a Neo FM tulajdonosai által felajánlott váltó elfogadásának jogi és gyakorlati akadálya is van, ezért a hatóság számára az nem más, mint egy darab papír.

A hatóság szóvivői irodája, reagálva a Neo FM-et működtető FM1 Zrt. vezetésének hétfői nyilatkozatára - amely szerint a cég egy 500 millió forintos váltót adott át a médiahatóságnak a csaknem 750 millió forintot kivető tartozása törlesztésére - azt közölte: a médiatanács hatósági jogkörében eljárva a hatályos jogszabályok alapján nem tudja elfogadni az értékpapírt.

A kommüniké úgy fogalmaz: ha az üzleti vállalkozás vezetői által felkínált papír mögött valódi fedezet van, akkor a tulajdonosoknak lehetőségük van annak beváltására, azaz a médiatanácsnak felajánlott papírdarabot maguk tudják készpénzzé tenni, ez esetben a hétfő éjfélig tartó határidőig van lehetőségük a korábban vállalt 200 millió forintos tartozás teljes rendezésére. A közlemény értelmében az ígérvény elfogadása praktikus akadályokba is ütközik, "hiszen ez olyan lenne, mintha valaki a gázszámláját egy darab cetlivel szeretné kiegyenlíteni, amire azt írja, hogy "váltó".

A hatóság emlékeztet arra: hétfő éjfélig várja, hogy a Neo FM tulajdonosai élnek-e a hatóság által felajánlott mentőcsomaggal, amely a több mint 750 milliós adósság részletekben történő rendezését és a késedelmi kamatok elengedéséből származó 40 milliós támogatást tartalmazza.

A médiatanács bízik abban, hogy a Neo FM-et működtető cég tulajdonosainak nyilatkozata nem azt jelenti, hogy saját korábbi ígéreteikhez sem kívánják tartani magukat, és ezekkel szembehelyezkedve már egyetlen forint tartozást sem kívánnak törleszteni.

A Neo FM legújabb beadványa sajnálatos módon azonban egyre valószínűbbé teszi, hogy az üzleti vállalkozásként működő kereskedelmi rádió vezetése nem akar élni a médiatanács által felajánlott mentőcsomaggal, és be kívánja zárni a rádiót - olvasható a hatóság kommünikéjében. Szerintük erre utal a tulajdonosok csődről szóló bejelentése is, ami azt valószínűsíti, hogy nem tudnak és nem is akarnak fizetni hitelezőiknek.

A hatóság a közleményben arra is emlékeztetett: az elmúlt egy évben számos alkalommal adott lehetőséget arra, hogy a rádió tulajdonosai könnyített fizetési feltételekkel rendezzék tartozásaikat, sőt egy alkalommal a rádió díjcsökkentést is kapott.

Földes Ádám, a rádiót működtető FM1 Zrt. vezérigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján azt közölte: cége csődvédelmet kért. A rádió tulajdonosait képviselő Horváth László, az FM1 Friends Kft. ügyvezetője visszautasította a hatóság korábbi bírálatát, hogy a menedzsment nem kíván tárgyalni a csatorna további tartozásának rendezéséről. Azt közölte, őszig kértek haladékot a fizetés ütemezésének kialakítására. A felajánlott váltóról szólva közölte: a mögött cég, magánszemély és az Econet tőkeemeléséhez kölcsönadott összeg áll; a váltót a bíróság jogerősen végrehajthatóvá nyilvánította.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Hétvégére több bontás és a fertőtlenítés is befejeződik a fővárosban
A mintegy másfél millió homokzsák kétharmadát már elszállították a budapesti Duna-partokról, és hétvégére végeznek a fertőtlenítéssel is - jelentette be Pesti Imre budapesti kormánymegbízott keddi sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy az árvíz sújtotta területen nem volt járványos megbetegedés.
kedd 15:35
Mintaprogram az elítéltek szabadulás utáni elhelyezkedéséért
A börtönből szabadulók új életkezdését segíti az a program, amelyben először ötven elítélt vehet részt - hangzott el a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán megtartott keddi sajtótájékoztatón.
kedd 15:14
Gyermekszegénység elleni intézményrendszert akar felállítani az Együtt-PM
Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetség kormányra kerülése esetén egy, a gyermekszegénységet leépítő intézményrendszer létrehozását tervezi és el akarja érni, hogy 2018-ra egyetlen gyermek se éhezzen Magyarországon - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea.
kedd 14:14
MSZP: Orbán tolvaj kormánya meglopja a dolgozókat
Az MSZP szóvivője szerint "Orbán Viktor tolvaj kormánya meglopja" a dolgozó magyar embereket és a kisvállalkozókat, hiszen a nettó és a reálértéken számított bére szinte mindenkinek csökkent, "kivéve a csókosoknak és a magas jövedelműeknek".
kedd 14:07
Hende: az árvízi védekezés legválságosabb pontjain a katonák jelentették a fő erőt
Az árvízi védekezés legválságosabb pontjain, például Győrújfalunál, Pilismaróton vagy Bátán a Magyar Honvédség katonái jelentették a fő erőt a gátakon, s "ez így van jól" - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.
kedd 13:14
Gázüzemű autóbuszt tesztelnek Pécsett + képek
Hétfőtől szerdáig Pécsett folytatja hazai bemutatkozó körútját az IVECO Citelis. Hathengeres földgázmotorral 87 utast tud szállítani. Pécs tervei között egy biogázüzem építése is szerepel.
kedd 13:06