kategória: Hazai 2012 augusztus 21, kedd - 15:13 | szerző: mti Címkék:nyúl, falu, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Megszépült a 4200 lakosú Nyúl község központja: az önkormányzati hivatal előtti teret térkövezték, parkosították, közelében játszóteret építettek. Az európai uniós és magyar kormányzati támogatással megvalósult beruházást szerdán avatják.
Egy régi szőlőprést állítottak fel a polgármesteri hivatal előtti téren. Az évszázados faszerkezet - amelyet a Győri Püspökség ajándékozott a településnek - arra utal, hogy Nyúl és környéke hagyományos szőlőtermő vidék – mondta Takács Lajos jegyző kedden az MTI-nek.
A játszóteret birtokba vevő gyerekek egyebek mellett mászóvárat, hintát és csúszdát kapnak - ismertette a jegyző, hozzátéve, hogy mindkét helyszínt parkosították és pihenőpadokat helyeztek el. A személyautóknak és a kerékpároknak parkolót alakítottak ki a beruházás keretében.
A faluképmegújító-program költsége meghaladta a 28 millió forintot, amelyből több mint 15 millió forintot tett ki a támogatás, a fennmaradó hányadot pedig az önkormányzat tette hozzá önrészként.
A bizalmi elemet magában hordozó biztosítékok csaknem teljes tilalmát mondja ki az új polgári törvénykönyv (Ptk.), így megszűnnek a biztosítéki céllal kötött opciós, engedményezési vagy adásvételi szerződések - mondta Bodzási Balázs, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Intézetének oktatója a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda által szervezett sajtóbeszélgetésen, szerdán Budapesten.
A tanulás kitolódása és a karrierépítés miatt a fiataloknak kevesebb a lehetőségük az ismerkedésre, ezen a helyzeten változtatna az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által támogatott vasárnapi táncos, ismerkedést segítő programsorozat - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A 12 és 14 év közötti gyermekek legfeljebb egy évig lehessenek előzetes letartóztatásban, a 14 éven felüliek viszont továbbra is két évig - javasolja a parlament alkotmányügyi bizottsága.
Összpárti konszenzus alakult ki a Magyar Honvédség (HM) helikopter- és repülőgép-beszerzéséről - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán, Budapesten a négypárti egyeztetést követő sajtótájékoztatóján.
Elkészült a Margitsziget fejlesztési terve, e szerint a területet a főváros a kormánnyal együtt, egységes keretben fogja fejleszteni, a közjó érdekében - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.
Az Észak-Koreával való közvetlen tárgyalások újraindítására készül a tokiói kormány a Phenjan által elrabolt japán állampolgárok ügyének rendezése érdekében, amely a két egyik ...
Százezernél több egynyári virágpalánta kiültetése kezdődött meg kedden Debrecenben - közölte Gábor Zsombor, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályvezetője az MTI-vel.