Miskolci önkormányzat: az MSZP képviselői rossz hírét keltik a városnak

kategória: Hazai
2012 augusztus 07, kedd - 16:34 | szerző: mti
Címkék: miskolc, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A Fidesz-KDNP vezette miskolci önkormányzat szerint a borsodi megyeszékhely MSZP-s képviselői "hatalomvágyból" rossz hírét keltik a városnak, miközben a korábbi, szocialista vezetés eladósította Miskolcot, és jelentősen emelkedett a munkanélküliek száma is - reagált a miskolci önkormányzat az MSZP keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, Káli Sándor, Miskolc volt polgármestere és Simon Gábor, a párt miskolci szervezetének elnöke - országgyűlési képviselők - keddi sajtótájékoztatójukon úgy fogalmaztak: a Fidesz és "a vele közösen zászlót lengető Jobbik" is megbukott Borsodban és Miskolcon.

A szocialista politikusok szerint Miskolc válságba került az elmúlt két évben, a kormány ígéretei alapján ugyanis 20 ezer új munkahelyre számíthattak a helyiek, ezzel szemben a Fidesz kormányzása következtében ezerrel több a munkanélküliek száma. Azt mondták, mégsem indult újra a diósgyőri kohászat, továbbá több, régóta működő nagyvállalat, így a miskolci cementgyár is bezárta kapuit.

A miskolci önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: a miskolci szocialisták "hatalomvágyból keltik Miskolc rossz hírét", ténykedésük következtében Miskolc és gazdasági társaságainak adósságállománya eléri az ötvenmilliárd forintot.

"Gúr, Káli és Simon - társaikkal egyetemben - előkelő idegenként csodálkoznak rá azokra gazdasági, szociális és társadalmi konfliktusokra, amelyeket legnagyobb részt saját maguk gerjesztettek felelőtlen katasztrófapolitikájukkal" - olvasható a közleményben, amely azt rögzíti: Miskolc mai városvezetése szigorú, takarékos, de mégis fenntartható költségvetési gazdálkodásával megteremtette a város gazdasági konszolidációjának alapjait.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Pálffy Ilona lesz a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Pálffy Ilonát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium volt jogi és koordinációért felelős helyettes államtitkárát nevezi ki a Nemzeti Választási Iroda elnökévé pénteki hatállyal Áder János köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára.
péntek 13:53
Még nem fizették be a bírságot a megbüntetett képviselők?
Az Országgyűlés Hivatala ezen a héten felszólította az MSZP-s Szanyi Tibort, valamint a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló Karácsony Gergely és Szilágyi Péter független képviselőket, hogy csekken fizessék be a rájuk kiszabott bírságot. Ha ez nem történik meg, a hivatal a házelnök utasítására az összeget levonja a képviselők aktuális havi tiszteletdíjából - közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken az MTI érdeklődésére.
péntek 13:42
Megalakult a Nemzeti Betegfórum
Megalakult és megkezdte működését a Nemzeti Betegfórum (NBF), amely civil érdek-képviseleti fórumként az egészségügy területén tevékenykedő betegszervezeteket fogja össze - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
péntek 13:39
Megnyílik az ország első bibliás könyvesboltja
Megnyílik az ország első bibliás könyvesboltja a kilencedik kerületi Ráday utcában. A protestáns bibliakiadásoknak otthont adó református könyvesboltot a Dunamelléki Református Egyházkerület alapította - közölte az egyházkerület pénteken az MTI-vel.
péntek 13:35
Ingyenes egészségügyi szűrőprogram a Városligetben
Ingyenes egészségügyi szűrőprogramot kínálnak az érdeklődőknek hétvégén a városligeti Vajdahunyadvár melletti területen.
péntek 13:33
Martonyi derűlátó a túlzottdeficit-eljárás ügyében
Martonyi János külügyminiszter derűlátó azzal kapcsolatban, hogy a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolhatja jövő szerdán az Európai Bizottság.
péntek 13:31