MSZP: a Fidesz álljon el az előzetes feliratkozás tervétől
kategória: Hazai 2012 július 30, hétfő - 11:38 | szerző: mti Címkék:mszp, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Az MSZP arra kéri a Fidesz elnökségét, hogy ne alkosson olyan - a szocialisták szerint antidemokratikus - törvényjavaslatot, amely létrehozná az előzetes választási feliratkozást.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában közölte, hogy bevezetik az előzetes választási feliratkozást az országgyűlési választásoknál, erről szeptemberben dönt a parlament. A kormányfő azt mondta, aki a választásokon részt akar majd venni, annak előzetesen fel kell iratkoznia. Megjegyezte, arról még nagy vita van, hogy a feliratkozottaknak kötelezővé tegyék-e a részvételt, azt azonban ésszerű megoldásnak tartanák, ha a külhoni magyarok esetében általánossá tennék a levélben szavazást.
Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke, a párt fővárosi vezetője hétfőn elmondta, jelenleg a Fidesz pártpolitikai szempontjain kívül semmi nem indokolja, hogy a kormánytöbbség bevezessen egy ilyen "antidemokratikus cenzust". Megemlítette továbbá, hogy hasonló választási előregisztrációra az Egyesült Államokban azért van példa, mert ott nincs állandó névjegyzék, Franciaországban pedig csak a lakhelyváltoztatás után kell feliratkozni.
Az ellenzéki politikus szerint a magyarországi választói névjegyzék az elmúlt több mint húsz évben jól működött, így előzetes regisztrációra legfeljebb a határon túli magyarok esetében lehet szükség. Kérdésre válaszolva ugyanakkor szólt arról is, hogy a határon túli magyarok levélben szavazása veszélybe sodorhatja a magyar választások tisztaságát. Mint mondta, nincs olyan bizalmi viszony a környező országok mindegyikével, hogy garantálni lehessen a levélben leadott szavazatok titkosságát, illetve eredetiségét.
Molnár Zsolt megjegyezte, a Fidesz konkrét javaslatainak megismerése után minden hazai és nemzetközi fórumon fellépnek majd a demokratikus intézményeket szerintük korlátozó előzetes regisztráció ellen.
A tatai Vár és az Eszterházy tér ad otthont május 24-től a háromnapos törökkori történelmi fesztiválnak, ahol vízcsatát vívnak az Öreg-tavon és petárdával robbantják be a vár kapuját.
A Fidesz szerint a Gyurcsány-Bajnai-kormány volt az, amelyet "könyörtelenül elzavartak a választók, mert elegük volt a zéró erkölcsből és zéró hozzáértésből" - reagált a kormánypárt szóvivője Bajnai Gordon péntek esti, miskolci nagygyűlésen elmondott beszédére.
Rövidebb idő alatt, már interneten is intézhető az erkölcsi bizonyítvány kérelmezése mellett a személyi igazolvány pótlása is - tájékoztatta bővülő szolgáltatásairól a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) pénteken az MTI-t.
Péntek délután elrajtolt az első V4 Kerékpárverseny Budapestről, amelynek célja a húszéves múltra visszatekintő visegrádi együttműködés népszerűsítése - tájékoztatta az MTI-t a Külügyminisztérium Sajtó Főosztályának vezetője.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) arra kéri a kormányt, hogy a napokban bejelentett költségvetési zárolás semmilyen mértékben ne érintse a felsőoktatási intézményeket.
A szűrővizsgálatok és az egészséges táplálkozás fontosságát hangsúlyozta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az Együtt az egészségért 2013 című országos kampány ötödik állomásán, Balatonfüreden.
Stratégiai partnerként csatlakozott a Magyar Posta ahhoz a szándéknyilatkozathoz, amelyet az FHB Jelzálogbank írt alá a Díjbeszedő Holding (DBH) 76 százalékot meghaladó tulajdoni egy a - ...
A víz egyszerre jelent ellátási kérdést, gazdasági és ipari problémát, egészségügyi, szociális, környezetvédelmi és ma már nemzetbiztonsági kérdést is - jelentette ki Áder János ...