MSZP: "narancssárga cédulás választásokat" akar a Fidesz

kategória: Hazai
2012 július 31, kedd - 16:06 | szerző: mti
Címkék: mszp, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Az MSZP szerint a Fidesz "narancssárga cédulás választásokat" akar megvalósítani a választási feliratkozás bevezetésével, amivel a demokratikus jogaik gyakorlásától akarják távol tartani az embereket.

Török Zsolt, a szocialisták szóvivője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kormány már megbukott, csak még nem voltak választások, vagyis bár a Fidesz "narancssárga cédulás" voksolást akar, mégis "piros lapot kapnak majd a választóktól 2014-ben".    

Hozzátette, a fideszes politikusok a rossz kormányzásuk miatt félnek a választóktól, hiszen ígéreteik vagy nem valósultak meg, vagy éppen azok ellenkezője következett be: a huszonhat hónap alatt huszonhat új adót vezettek be, a csökkenő bérek mellé pedig növekvő árak társultak. Török Zsolt szerint a kormányoldal ezért vezetne be egy olyan, az adófizetőknek drága, ráadásul "jogkorlátozó" választási intézményt, amellyel a szavazók számát csökkentenék.    

Az MSZP szóvivője jó lépésnek nevezte ugyanakkor a kormánybiztosok kedden folytatódott felmentéseit, ám azt szerinte miniszterek és államtitkárok menesztésével kellene folytatnia Orbán Viktornak. "Túl kicsi a sorcsere, miniszterelnök úr, hiszen lehetne folytatni" - fogalmazott Török Zsolt, majd hozzátette, "igazából egy lépés hiányzik még: a lelépés, miniszterelnök úr!".    

Azt mondta: a kormánybiztosok felmentései nem szorulnak magyarázatra, mivel például Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott hivatali ideje alatt hárommillió magán-nyugdíjpénztári tag vagyonát "tőzsdézte el" a kabinet, az elszámoltatásért felelős Budai Gyulának pedig "fizetnie is kellett az ártatlanul meghurcolt embereknek".


Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Magyar diákok építették Európa második legenergiahatékonyabb járművét
Magyar diákok építették Európa második legenergiahatékonyabb benzines járművét a Shell Eco-marathon Europe 2013 elnevezésű üzemanyag-takarékossági innovációs versenyen.
kedd 21:20
Az Ab teljes egészében elutasította az ombudsman negyedik alkotmánymódosításra irányuló indítványát
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a negyedik alkotmánymódosítás közjogi érvénytelenségének megállapítására irányuló ombudsmani indítványt kedden - tudatta az Ab közleményben az MTI-vel. Szabó Máté ombudsman még február végén kérte az államfőt: fontolja meg, hogy aláírja-e az alkotmánymódosítást, ugyanis szerinte az az államszervezet demokratikus működésének egyensúlyát veszélyezteti. Áder János március 13-án jelentette be, hogy - mivel ez egyértelmű alkotmányos kötelezettsége - aláírja a negyedik alkotmánymódosítást.
kedd 21:15
Rezsicsökkentés - Fidesz: újabb milliós bírságok a szolgáltatóknak
Újabb többmilliós bírságokat szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság energiaszolgáltató cégekre hibás számlakép miatt - közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője kedden Budapesten.
kedd 21:06
A kormány visszautasítja, hogy Magyarországot bevonják a német választási kampányba
A magyar kormány határozottan visszautasítja, hogy Magyarországot vagy kormányát bevonják a németországi választási kampányba - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
kedd 20:24
Tövényjavaslat a termőföldszerzés és -használat szigorítására
Tovább szigorítaná a termőföld megszerzését és a termőföld használatát az a törvényjavaslat, amely a korlátozó jogi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szól.
kedd 20:13
Csoportos házasságkötés is lesz az egy hétig tartó gyömrői romantikaünnepen
Ezen a héten minden a romantikáról szól Gyömrőn, ahol ingyenes programok és kreatív ötletek sokaságával igyekeznek a kisváros vendéglátói és szállásadói fellendíteni a gazdasági válság miatt megcsappant forgalmukat. A romantikus helyszínekben bővelkedő településen az önkormányzat jóvoltából szombaton csoportos házasságkötésre is sor kerül.
kedd 20:11