Tíz év kell Magyarország versenyképességének helyreállításához - mondta Nagy Andor KDNP-s képviselő, az Országgyűlés magyar-német baráti tagozatának elnöke pénteken a berlini magyar nagykövetség konferenciáján.
A német munkaerőpiac liberalizációja - egy év után című konferencián Nagy Andor elmondta: a 2010-es választáson szerzett kétharmados többség "az utolsó esély ennek a politikai nemzedéknek, hogy talpra állítsa az országot".
Hozzátette: a versenyképesség helyreállításához tíz év biztosan kell; a kormány elkezdte a munkát, de "sok hibát is vétett", mindenekelőtt a külföldi partnerek és média tájékoztatását illetően. A politikus szerint a választáson nem azért szereztek kétharmados többséget, mert "annyira jók voltak", hanem azért, mert az ország "torkig volt" a nyolc év szocialista kormányzással.
A kormányváltás időszakában Magyarország "a csőd szélén állt, majdnem úgy, mint Görögország", ugyanakkor az állampolgároktól már nem lehetett több áldozatokat kérni, ezért unortodox intézkedéseket kellett hozni - mondta a politikus.
A multinacionális vállalatokat és a bankokat tehermegosztásra kérték fel, ami üzleti érdekeket sértett, éppen úgy, mint a devizahitelekre vonatkozó szabályozás. Mindez heves bírálatokat váltott ki külföldön, és a kormány "elvesztette a médiacsatát", mert nem tájékoztatta időben a külföldi befektetőket és médiát - fejtette ki Nagy Andor.
A kormány új gazdasági modelljét bemutatva hangsúlyozta: a stabilitás kiemelt fontosságú, ezért a kormány mindenekelőtt a munkavállalók döntő többségét foglalkoztató és a hazai össztermék (GDP) 54 százalékát előállító kis- és középvállalati szektort kívánja erősíteni. A "multinacionális cégek is nagyon fontosak, de a kormánynak a kis és közepes cégekre kell koncentrálnia, mert ők jelentik a jövőt" és a stabilitást - emelte ki Nagy Andor a mintegy 80 fős, többnyire német hallgatóság - köztük politikusok és gazdasági érdekképviseletek tisztségviselői - előtt.
A mintegy másfél millió homokzsák kétharmadát már elszállították a budapesti Duna-partokról, és hétvégére végeznek a fertőtlenítéssel is - jelentette be Pesti Imre budapesti kormánymegbízott keddi sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy az árvíz sújtotta területen nem volt járványos megbetegedés.
A börtönből szabadulók új életkezdését segíti az a program, amelyben először ötven elítélt vehet részt - hangzott el a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán megtartott keddi sajtótájékoztatón.
Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetség kormányra kerülése esetén egy, a gyermekszegénységet leépítő intézményrendszer létrehozását tervezi és el akarja érni, hogy 2018-ra egyetlen gyermek se éhezzen Magyarországon - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea.
Az MSZP szóvivője szerint "Orbán Viktor tolvaj kormánya meglopja" a dolgozó magyar embereket és a kisvállalkozókat, hiszen a nettó és a reálértéken számított bére szinte mindenkinek csökkent, "kivéve a csókosoknak és a magas jövedelműeknek".
Az árvízi védekezés legválságosabb pontjain, például Győrújfalunál, Pilismaróton vagy Bátán a Magyar Honvédség katonái jelentették a fő erőt a gátakon, s "ez így van jól" - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.
Hétfőtől szerdáig Pécsett folytatja hazai bemutatkozó körútját az IVECO Citelis. Hathengeres földgázmotorral 87 utast tud szállítani. Pécs tervei között egy biogázüzem építése is szerepel.
Egy héten belül másodjára tart ülést az Országgyűlés pénteken. A képviselők a hétfői és keddi ülésnapok után ezúttal is hosszasan szavazhatnak, azonban várhatóan csak egy végső ...
Napi nyolcezer látogatót várnak a szervezők a hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb fesztiváljára, a szerdán induló és június 22-ig zajló Fishing On Orfűre, amelynek a és ...
Nem változott a pártok erősorrendje az Ipsos június első felében végzett közvélemény-kutatása szerint. A biztos pártválasztók közül minden második Fidesz-szavazó, minden negyedik a ...
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be "a történelemhamisító, ...