Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter boldog lenne, ha kiderülne, hogy fölösleges volt a büntethetőségi korhatár 12 évre leszállítása, és visszaállíthatnák a korhatárt 14 évre; a tárcavezető erről az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának keddi ülésén beszélt egy kérdésre válaszolva.
Navracsics Tibor bizottsági meghallgatásán az LMP-s Szabó Tímea vetette fel, hogy a statisztikák nem indokolták a büntethetőségi korhatár leszállítását az új büntető törvénykönyvben (Btk.), amire a miniszter úgy reagált: ez tipikusan olyan lépés, aminek senki sem örül. Nem "jókedvünkben" döntöttünk ennek bevezetéséről - jegyezte meg.
Navracsics Tibor úgy vélte: valóban viszonylag kevés, évente 80-100 erőszakos bűncselekmény - ezen belül 60-80 rablás - vezethető vissza 14 év alatti elkövetőre, ami lehet, hogy összmennyiségét tekintve kevés, de mégis aggasztó. "Én lennék a legboldogabb, ha két év múlva kiderülne, hogy teljesen fölösleges volt 12 évre leszállítani a büntethetőségi korhatárt, és visszavihetjük 14 évre" - fogalmazott a miniszter.
Szabó Tímea újabb erre vonatkozó kérdésére Navracsics Tibor ismét azt hangsúlyozta, hogy ez nem ideológiai vagy politikai kérdés, és szerinte ennek sem a jobboldalon, sem a baloldalon nem örülnek, mint ahogy általában annak sem örül senki, ha gyerekek bűncselekményeket követnek el. Ugyanakkor hozzátette: úgy érezték, hogy ma olyan a helyzet Magyarországon, amikor egy keményebb Btk.-nak kell hatályba lépnie, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat. A miniszter ugyanakkor úgy vélte: a Btk.-nak flexibilisnek kell lenni, tehát ha javul a helyzet, ha indokolatlannak bizonyul ez az intézkedés, akkor lehet rajta változtatni.
Szintén Szabó Tímea felvetésére, miszerint a lelki bántalmazás tényállása végül egy KDNP-s és MSZP-s módosítóval kikerült új Btk.-ból, Navracsics Tibor azt mondta: a parlamentarizmus játékszabályai időnként felülírják a minisztérium elképzeléseit, de nem adják fel, a távoltartás jogi szabályzása kapcsán megpróbálnak mindent megtenni a mostani jogszabályi kereteken belül a hozzátartozók védelme érdekében. Hozzátette: ha szükséges, és a frakciók is hozzájárulnak ehhez, akkor nyitottak arra, hogy a Btk. módosításával ismét önálló tényállás legyen ez a bűncselekmény.
A miniszter beszámolójában beszélt az elmúlt két év intenzív jogalkotási munkájáról, amelyből kiemelte a civiltörvény, az egyházügyi, valamint a nemzetiségi törvény megalkotását. Emellett konkrét ügyekről is beszámolt, köztük az ír gázoló és Geréb Ágnes, foglalkozásától eltiltott szülész-nőgyógyász ügyéről is.
Az ír gázoló ügyével kapcsolatban jelezte: ismét levéllel fordult az Európai Bizottság igazságügyi biztosához, aki korábban gyors szakértői és miniszteri egyeztetést ígért, de ez még nem kezdődött meg.
A Geréb-ügyről azt mondta, jelenleg végrehajtási és eljárási kegyelmi kérvény van a minisztériumnál, ahol a kegyelmi kérvény aláírásra felterjesztésének előkészítése zajlik. Mint mondta, azt kérte munkatársaitól, hogy a lehető legaprólékosabban járják körül a kérdést, hogy alaposan előkészített anyagot terjesszenek majd a köztársasági elnök elé. A miniszter beszámolóját egyhangúlag tudomásul vette a bizottság.
Az Együtt-PM szövetség szerint "halálos döfést" jelenthet a válság miatt egyébként is rossz helyzetben lévő magyar reklám- és médiapiacnak a reklámadó bevezetése.
Színházi előadásokkal, koncertekkel, fagyiosztással és számos interaktív foglalkozással várják a gyerekeket a hétvégén országszerte a nemzetközi gyermeknap alkalmából.
A természetben járva szeretjük leszedni mindazt, amiről azt hallottuk, hogy finom és egészséges, a szakember azonban azt javasolja, legyünk óvatosak azzal, amit nem ismerünk pontosan.
Változások lesznek a főváros legforgalmasabb buszjárat-családjának közlekedésében június 1-től. Erről valamint a kerékpárosokat érintő tervekről nyilatkozott Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója.
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) pénteken elindította a "T.E.S.I. - Mindenki testnevelése" elnevezésű kiemelt projektet, amelynek része egy új iskolaitestnevelés-stratégia megalkotása is.
Fenntartja az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról tett állításait, további részletekkel azonban egyelőre nem szolgált Szabó Bálint, aki a Heti Válasznak azt mondta: akkori vezető szocialista politikusok állhattak Gyurcsány Ferenc 2006-os beszédének kiszivárogtatása mögött.
Prőhle Gergely azt közölte: téves a Spiegel Online azon állítása, amely szerint a magyar kormányfő náci módszereket tulajdonított volna a német kancellárnak.
A tanácskozást a Görgey Artúr Társaság (GAT) rendezte abból az alkalomból, hogy a cseh főváros történelmi központjában egy éve emléktáblát avattak Görgeynek, a neves kémikusnak az ...
Eddig közel 64 ezer hektár állami föld haszonbérleti pályázatát hirdette meg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára ...