Katonai tiszteletadás mellett, a közjogi méltóságok jelenlétében a Himnusz hangjaira felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a nemzeti összetartozás napja alkalmából Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren hétfő reggel.
A zászlófelvonáson részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök. Az ünnepi eseményen a közjogi méltóságokon kívül jelen voltak kormánytagok, több parlamenti párt képviselője és a diplomáciai testület tagjai, valamint kétszáz, a határainkon innen és túlról érkező gyerek.
Az elcsatolt országrészekből érkezett tanulók többsége népviseletbe öltözött, és közvetlenül az országzászló tartóoszlopa mellől, a kizárólag számukra kijelölt helyről kísérhették figyelemmel a zászlófelvonást. Az ünnepi ceremónián, amely az állami ünnepségekhez hasonló módon zajlott, közreműködött a Nemzeti Lovas Díszegység, a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara és a Budapest Helyőrség.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy az 1920-ban kötött trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a nemzeti összetartozás napja. Az erről szóló törvény kimondta: a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából hétfő délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyarság Házában megnyitja az emléknap ifjúsági programjait. A rendezvényen, amelyet rendhagyó történelemóra követ, külhoni és magyarországi fiatalok vesznek részt.
Délután fél öt, a trianoni békeszerződés aláírásának időpontja után elültetik az összetartozás almafáit Szarvason, "Kárpát-haza" közepén, valamint külhonban Nagyszelmencen, Kisszelmencen, Marosvásárhelyen, Királyhalmán, Csúzán, Szerdahelyen és Őriszigeten. Este a József Attila Színházban zártkörű díszelőadáson Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye című darabját mutatják be. A nagyközönség októbertől láthatja a darabot.
Magyar diákok építették Európa második legenergiahatékonyabb benzines járművét a Shell Eco-marathon Europe 2013 elnevezésű üzemanyag-takarékossági innovációs versenyen.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a negyedik alkotmánymódosítás közjogi érvénytelenségének megállapítására irányuló ombudsmani indítványt kedden - tudatta az Ab közleményben az MTI-vel. Szabó Máté ombudsman még február végén kérte az államfőt: fontolja meg, hogy aláírja-e az alkotmánymódosítást, ugyanis szerinte az az államszervezet demokratikus működésének egyensúlyát veszélyezteti. Áder János március 13-án jelentette be, hogy - mivel ez egyértelmű alkotmányos kötelezettsége - aláírja a negyedik alkotmánymódosítást.
Újabb többmilliós bírságokat szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság energiaszolgáltató cégekre hibás számlakép miatt - közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője kedden Budapesten.
A magyar kormány határozottan visszautasítja, hogy Magyarországot vagy kormányát bevonják a németországi választási kampányba - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Tovább szigorítaná a termőföld megszerzését és a termőföld használatát az a törvényjavaslat, amely a korlátozó jogi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szól.
Ezen a héten minden a romantikáról szól Gyömrőn, ahol ingyenes programok és kreatív ötletek sokaságával igyekeznek a kisváros vendéglátói és szállásadói fellendíteni a gazdasági válság miatt megcsappant forgalmukat. A romantikus helyszínekben bővelkedő településen az önkormányzat jóvoltából szombaton csoportos házasságkötésre is sor kerül.
Felavatták Esterházy János egész alakos bronzszobrát szerdán a főváros XII. kerületében, a Gesztenyés kertben, ahol Áder János köztársasági elnök arról beszélt: a nemzet belső az ...
A Magyar Színház helyzetét biztonságosnak ítélte Őze Áron, aki az MTI-nek elmondta: adósságállományukat ledolgozták. A teátrum igazgatója kiemelte: csütörtökön bemutatót tartanak, ...