Magyarországot a vizek területén vezető hatalomnak tekinti a világ - hangsúlyozta Kovács Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vízügyért felelős helyettes államtitkár pénteken a Nemzetközi Duna Nap konferencián, Budapesten.
A Nemzetközi Duna Napot a folyó vízgyűjtőterületén lévő országokban 2004 óta minden év június 29-én, azon a napon rendezik meg, amikor 1994-ben aláírták a Duna Védelmi Egyezményt Szófiában.
A helyettes államtitkár a Rio+20 fenntarthatósági konferencia vízügyet érintő részével kapcsolatban kiemelte: a tanácskozáson elfogadott záródokumentum néhány pontja érinti a vízügyet, és ez a jövőben hivatkozási alapul szolgál a további munkákhoz. Kovács Péter kitért arra, hogy 2013 a vízügyi együttműködés nemzetközi éve lesz, és Magyarország 2013 őszén konferenciát rendez ebben a témában.
A Vidékfejlesztési Minisztériumban rendezett konferencián Papanek László, a Közép-Duna Vidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője a vízgazdálkodás a kihívásai és feladatai közé sorolta a meglévő vízkészlet megújítását, a vízlefolyás szabályozást, a használt vizek tisztítását, a Homok-hátság gondjának megoldását, az árvíz- és belvízvédelem megvalósítását.
Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója hangsúlyozta, hogy igyekeznek a folyó menti természeti értékeket megóvni. Ebben fontos szempont az ártéri erdők és gyepek átalakítása, az idegen növényfajok, a problémás állatfajok intenzív elterjedésének kezelése, a biológiai sokszínűség megőrzése. Beszámolt arról, hogy készítik a Natura 2000 fenntartási tervet, továbbá erősíteni kívánják a zöld Duna stratégiát, és szükségesnek tartja a kutatás és monitoring végzését a folyó területén.
Murányiné Krempels Gabriella, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a vízminőség javulásához jelentősen hozzájáruló Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep nagyprojektet méltatta, amely az Európai Unió Kohéziós Alapja, a magyar állam és a fővárosi önkormányzat támogatásával valósult meg 249 millió euró költségvetéssel.
Perger László, a Duna Stratégia koordinátora azt hangsúlyozta, hogy a programban megfogalmazottak segítik az európai uniós direktíváknak való megfelelést, és ezen túlmentően foglalkozik kulturális területtel, a makro régióban élők együttműködésével is.
A konferencián átadták a "Duna Művészeti Mestere" ifjúsági alkotó pályázat díjait, valamint a folyó menti országok összetartozását jelképző vándorzászlót Szlovákia képviselőjének.
A tatai Vár és az Eszterházy tér ad otthont május 24-től a háromnapos törökkori történelmi fesztiválnak, ahol vízcsatát vívnak az Öreg-tavon és petárdával robbantják be a vár kapuját.
A Fidesz szerint a Gyurcsány-Bajnai-kormány volt az, amelyet "könyörtelenül elzavartak a választók, mert elegük volt a zéró erkölcsből és zéró hozzáértésből" - reagált a kormánypárt szóvivője Bajnai Gordon péntek esti, miskolci nagygyűlésen elmondott beszédére.
Rövidebb idő alatt, már interneten is intézhető az erkölcsi bizonyítvány kérelmezése mellett a személyi igazolvány pótlása is - tájékoztatta bővülő szolgáltatásairól a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) pénteken az MTI-t.
Péntek délután elrajtolt az első V4 Kerékpárverseny Budapestről, amelynek célja a húszéves múltra visszatekintő visegrádi együttműködés népszerűsítése - tájékoztatta az MTI-t a Külügyminisztérium Sajtó Főosztályának vezetője.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) arra kéri a kormányt, hogy a napokban bejelentett költségvetési zárolás semmilyen mértékben ne érintse a felsőoktatási intézményeket.
A szűrővizsgálatok és az egészséges táplálkozás fontosságát hangsúlyozta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az Együtt az egészségért 2013 című országos kampány ötödik állomásán, Balatonfüreden.
A Tannhäuser, a Lohengrin, a Trisztán és Izolda, A walkür és Az istenek alkonya című Wagner-operákból hangzanak el részletek szerda este, a zeneszerző születésének 200. évfordulóján ...
A Jobbik szerint nem igaz az egészségügyi államtitkárság azon bejelentése, hogy minden egészségügyi dolgozó kap béremelést. Erről Gyenes Géza beszélt hétfői ...
Magyarországnak meggyőződése, hogy a magyar-ausztrál kapcsolatok megmaradnak a korábbiakhoz hasonló jó szinten a budapesti ausztrál nagykövetség bezárása ellenére - mondta Kaleta a az ...