Áder János klasszikus államfői szerepet töltött be a május 10-ei beiktatása óta - tartalmazza a Nézőpont Intézet elemzése a köztársasági elnök első száz napjáról.
A Fidesz kétharmados többséggel megválasztott jelöltje a tipikus államfői témák kapcsán tűnt fel és hagyományos elnöki feladatokat látott el: a határon túliak képviseletét, a kisebbségek védelmét, a jövő nemzedéke iránti felelősségvállalást és a törvények felülvizsgálatát tekintette feladatának - olvasható az elemzés összefoglalójában, amelyet kedden juttatott el az intézet az MTI-nek.
Az ország ötödik köztársasági elnöke ezen feladatok ellátása érdekében az államfő számára rendelkezésre álló eszközök széles körét használta: nyilatkozatot adott ki a nemzeti összetartozás napja alkalmából, nyílt levelet írt a Schweitzer Józsefet ért inzultust követően és meg is látogatta a nyugalmazott országos főrabbit, ötpárti találkozót kezdeményezett a fenntartható fejlődés jegyében rendezett Rio+20 konferencia kapcsán és öt alkalommal élt a politikai vétó eszközével.
Az elemzés szerint Áder János az összes elődje elnökségéből integrált egy-egy olyan jellemzőt, amely meghatározta az államfők tevékenységét, és amelyet pozitívumként szoktak kiemelni az adott elnöki ciklusból. "Így Áder János ötvözte Göncz Árpád emberközeli karakterét Mádl Ferenc szigorú jogászi énjével, valamint Sólyom László elkötelezett környezetvédő egyéniségét Schmitt Pál diplomata imázsával" - fogalmaz a Nézőpont Intézet.
Ez alapján az elemzők megállapították, hogy Áder János integratív személyisége révén képes lehet ötéves mandátuma alatt a nemzet egységét megjeleníteni, miközben elnöksége bőven merít az elődök tapasztalatából, munkásságából.
Áder János az első száz napjában megjelenítette a Göncz Árpádra jellemző közvetlenséget, "a nép közül való egyszerű ember" karakterét. "Áder János a Tolna megyei Belecskában tett látogatása is meglepetést kelthetett, amikor kapát ragadott a köztársasági elnök, ezzel is kidomborítva az emberközeli államfő képét" - emlékeztet az intézet.
Az államfő - Mádl Ferenchez hasonlóan - a törvények alapos felülvizsgálatával vívott ki figyelmet. Az elemzők ugyanakkor rámutattak arra, hogy a köztársasági elnök egyelőre nem élt az alkotmányossági vétó eszközével, ahogy tartalmi kifogásai sem voltak a visszaküldött törvények kapcsán.
A környezetvédelem ügye iránti elkötelezettség Sólyom László után Áder János elnökségében is fontos helyet foglal el - számol be a Nézőpont Intézet, hozzátéve: Áder János szakterülete EP-képviselőként a környezetvédelem volt. Az elemzés a legnagyobb szakpolitikai sikereként említi a cianidos bányászati technológia uniós szintű betiltásáról elfogadott határozatot volt - emlékeztettek az elemzők, és kitértek arra: később köztársasági elnökként is többször hangsúlyozta a természeti értékek védelmének fontosságát.
"Schmitt Pál sportdiplomata múltja, illetve mindkettejük európai parlamenti tapasztalata hozzájárult ahhoz, hogy elnökként kamatoztassák diplomáciai jártasságukat" - ismertetett egy újabb párhuzamot az államfő és elődjei között az elemzés. A dokumentum emlékeztet arra, hogy az elmúlt száz nap során Áder János tárgyalt osztrák kollégájával Bécsben, látogatást tett Izraelben, és uniós vezetőkkel találkozott Brüsszelben.
Zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a 170 centiméter magas jövevényt a közönség néhány napon belül láthatja - közölte az intézmény.
Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát - tudta meg a Hír Televízió Rétvári Bencétől, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárától.
Pünkösd nem a tömegek ünnepe, hanem a legszemélyesebb ünnep, így találkozik Isten az emberrel - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke pünkösdvasárnapi prédikációjában Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.
Pünkösdkor Isten legfőbb üzenete az, hogy meg kell változni, hogy "új menetrend szerint és új menetirányba" kell elindulnunk a tétovasággal, a bezárkózással, a haszontalansággal és a léleknélküliséggel szemben - mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök pünkösdvasárnapi igehirdetésében Debrecenben.
Markánsan ütköztek a vélemények egy a magyar hadsereg szovjetunióbeli második világháborús tevékenységéről szóló könyvvel kapcsolatban a budapesti Hadtörténeti Intézet és arról, ...
Az LMP nyílt levélben kéri a magyar EP-képviselőket, hogy ne támogassák az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti új agrár-szabadkereskedelmi megállapodást, mert a tengeren ...
Az Újszínház - a tavalyi évad és üzleti év számai alapján - megfelelően teljesíti mind a jogszabály által előírt feltételeket, mind a fenntartó fővárosi önkormányzat által - a ...