A Győr-Moson-Sopron megyei agrárkamara elnöke szerint az osztrákok mindent megtesznek, hogy megmaradjanak illegálisan szerzett földjeik.
A Győr-Moson-Sopron megyei agrárkamara elnöke szerint perek sokasága várható 2014-ben, az osztrákok ugyanis szerinte mindent elkövetnek, hogy a földmoratórium lejárta után is megtartsák az illegálisan szerzett területeket. Roszik Péter kamarai elnök a Krónikának azt mondta, információik szerint egymillió hektárt tesz ki Magyarországon az illegális földtulajdonlással megszerzett földtulajdon nagysága, ami az ország teljes művelés alatt lévő területének nyolcada.
Magyarországon 1994 óta folyik illegális földtulajdonszerzés, amelynek során a külföldiek földvásárlását tiltó törvényi szabályozást zsebszerződésekkel kerülik meg. A külföldiek 2014. május 1-jétől vásárolhatnak majd földet legálisan, és Roszik úgy tudja, minden lehetséges eszközt felhasználnak majd illegálisan megszerzett földterületeik megtartásáért. Ugyanakkor szerinte addig még lenne idő a folyamat megállítására, felszámolására, rengeteg tulajdonlást felül lehetne vizsgálni és megszüntetni, és megfelelő törvényeket hozni.
Szabó Csaba miniszteri biztos nem érti Roszik félelmét, ő arra készül, hogy a parlament alapos vita után elfogadja majd a földtörvényt, az pedig, hogy ezek után az osztrák kamara mit akar, „az már az ő dolguk”. A biztos hozzátette: jelenleg is folyik a zsebszerződések felülvizsgálata, egy bizottság csak ezeken a szerződéseknek alig nevezhető megállapodásokon dolgozik.
Ausztria nem készül megtámadni az új földtörvényt
Az Osztrák Köztársaság magyarországi nagykövete szerint az osztrák vállalkozók valójában mindössze 150-200 ezer hektárt művelnek Magyarországon. Ausztria csak akkor lép közbe, ha visszamenőleges hatállyal akarják elvenni a szabályosan megszerzett földeket - nyilatkozta Michael Zimmermann a csütörtöki Magyar Hírlapban megjelent interjúban.
"Ha jók a földrajzi ismereteim, ez annyit tesz, hogy a hazája tíz százaléka külföldiek kezében van" - válaszolta a nagykövet a lap azon felvetésére, hogy szakértők szerint külföldi gazdák egy-másfél millió hektár földet birtokolnak Magyarországon úgy, hogy ahhoz nem legális úton jutottak hozzá.
Michael Zimmermann szerint a valóságban 150-200 ezer hektár körül jár az a terület, amelyet az osztrák vállalkozók művelnek. A legtöbben gabonafélék, olajos magvak és kukorica termesztésével foglalkoznak, de akad néhány gyümölcsben, zöldségben és tejtermelésben "utazó" gazda is. Hozzátette: utóbbiak munkája a szerint is megítélhető, hogy Magyarország évek óta nem használja ki az EU által neki biztosított exporttej-kvótát, azaz, ha az osztrák gazdák teljesítményét kivennénk az egészből, még messzebb kerülne a keretcéloktól.
Azokra a vádakra, hogy a magyar földtörvény 2014-es életbe lépése után minden lehetséges fórumon megtámadják majd az új jogszabályt, azt válaszolta, hogy ezt határozottan visszautasítja. "Sem az illetékes minisztériumok, sem az osztrák agrárkamara nem tervez efféle lépéseket. De minek is törnénk ilyesmin a fejünket? Csak akkor lépünk közbe, ha visszamenőleges hatállyal akarják elvenni azokat a földeket, a már említett 150-200 ezer hektárt, amelyeket teljesen szabályosan, minden jogi feltételt teljesítve szereztek meg az osztrák vállalkozók" - mondta.
A magyar törvényeket mindenkinek be kell tartania, aki az országban tartózkodik, a nagykövetség csak diszkrimináció vagy zaklatás esetén segít - válaszolta arra a kérdésre, hogy egy rájuk nézve sérelmes törvény esetén a zsebszerződéses osztrák gazdáknak is biztosítják-e a jogi védelmet. "Világos azonban számomra - és erről kabinetjük mérvadó körei biztosítottak -, hogy nem kell jogszerű tulajdon ellen irányuló intézkedésektől tartanunk" - tette hozzá.
A jövő héten jön az újabb forduló a devizahitelesek kontra bankok meccsen. A tét nem kicsi, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerint szélsőséges esetben bankpánikot is hozhatnak az ítéletek. Miért érdemes perelni, és miért nem?
Áprilisban 6393 gyerek született Magyarországon. A szezonálisan igazított adatok is azt mutatják, hogy az elmúlt tíz évben csak egyszer, két éve volt ennyire alacsony a születésszám.
A családbarát közgondolkodás népszerűsítése, valamint családbarát munkahelyek megteremtése érdekében írt ki összességében mintegy 83 millió forint keretösszegű pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága - jelentette be a tárca helyettes államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Szinte még alig indult el a strandszezon, máris megjelentek a vízpartok trükkös (pontosabban nem is annyira trükkös) tolvajai: a Balatonnál a rendőrség már a napokban fogott el olyan tolvajokat, akik a vízparton dolgoztak. Érdemes tehát résen lenni, és vigyázni értékeinkre: mutatjuk, hogy lehet megelőzni a strandos lopásokat.
Akár a saját költségén is megépítené a Mosoni-Duna szintjét megemelő "gumigátat" Győr - nyilatkozta Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) a Kisalföld szerdai számában megjelent interjúban.
Elnyerte a dokumentumfilmes kategória nagydíját az M1-en látható On the Spot gázai filmje a Monte Carlo-i televíziós fesztiválon. Az új széria ősszel lesz látható az M1-en.
Az emberierőforrás-miniszter szerint a családok gyerekvállalását ösztönző radikális kormányzati intézkedésekre lenne szükség. Balog Zoltán az Országgyűlés ifjúsági, szociális, a ...
Hazaérkezett Magyarországra a Szíriában 14 hónappal ezelőtt elrabolt két magyar pénteken, nem sokkal 19 óra után - jelentette be Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ a Liszt ...
Az árvízzel érintett területeken a takarítással egy időben a károk felmérése is tart. A biztosítók arra figyelmeztetnek, hogy a tulajdonosok minél gyorsabban tegyenek bejelentést.