Évről évre javulnak a higiénés feltételek a Sziget fesztiválon - közölte a területileg illetékes tiszti főorvos kedden az MTI megkeresésére.
A közleményben - amelyet az első, hétfői ellenőrzést követően adtak ki - az olvasható, hogy a fesztivál higiéniás állapotában a változások minden területen jelentősek.
Különösen jól érezhető ez az egészségügyi ellátásnál, amely egyrészt a jogszabályi szigorításnak, az előzetes egyeztetéseknek, a folyamatos ellenőrzésnek, a szolgáltatók által az évek során szerzett gyakorlati tapasztalatszerzésnek köszönhető - fűzte hozzá Tóth Mária, az I., II. és III. kerületi tiszti főorvos. Közölte azt is, hogy a fesztivál mínusz második napjától végeznek minden nap ellenőrzéseket.
Nem érheti baj a települést, amely össze tud fogni és tiszteli őseit – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Veszprém megyei Úrkúton, a település felújított névadó kútjának avató ünnepségén hétfőn.
A Széchenyi Pihenő Kártya jelenleginél vendégbarátabb felhasználását javasolja a szaktárcának a Magyar Fürdőszövetség, amely azt szeretné elérni, hogy a felhasználási területek, vendéglátás, szállás és rekreáció között nagyobb legyen az átjárhatóság, a kártyatulajdonosok akkor is válthassák meg belépőjüket a hazai gyógy- és wellnessfürdőkbe, ha a rekreációs zsebből már elfogyott a pénzük - közölte Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke Sárváron az MTI-vel hétfőn.
Mindmáig nem jelent meg mindaz a végrehajtási utasítás, amely ahhoz kell, hogy szeptembertől a köznevelési törvényt hitoktatási és egyéb vonatkozásban a gyakorlatba át lehessen ültetni - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn Budapesten a karizmák ünnepén.
Prőhle Gergely azt közölte: téves a Spiegel Online azon állítása, amely szerint a magyar kormányfő náci módszereket tulajdonított volna a német kancellárnak.
Az ellenzéki párt félmegoldásnak, megkésett látszatintézkedésnek tartja, hogy a kormány ezrek helyett alig száz embertől vonná meg a juttatást, amiért a pártállami rendszerben pozíciókat töltöttek be.
A címet Bottom Shaker My Secret érdemelte ki a budapesti kutya-világkiállításon. A négynapos seregszemlére hetven országból tizennyolcezer kutyát neveztek be. A bobtail tenyésztője Szetmár István, tulajdonosa Koroknai József.
Belföldön a Balaton a legkedveltebb turisztikai régió, a külföldi vendégek is ezt a térséget keresik fel leginkább Budapest után; az itt eltöltött vendégéjszakák száma 2,5 nőtt - el ...
A Jobbik szerint az első negyedéves GDP-re vonatkozó KSH-adatok alapján beindult kormányzati nyilatkozat-offenzíva - amely szerint "Magyarország kijött a recesszióból" - sem sem a ...
Második alkalommal szervezik meg szombaton a Növények napját (Fascination of Plants Day), amelyhez Magyarországon is több tucat intézmény csatlakozott – tájékoztatta Fehér Attila, a az ...