Több magyar és amerikai külpolitikai törekvés is egybeesik, így ezek erősíthetik egymást - jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva csütörtökön Washingtonban Szijjártó Péter, a miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.
Az államtitkár amerikai tudományos intézetek irányítóival találkozott szerdán háromnapos washingtoni látogatása keretében. Mint mondta, a politikával foglalkozó tudományos intézetek vezetőivel folyatatott tanácskozásain megállapították, hogy a magyar és az amerikai külpolitika között "több közös pont is van", például egyértelmű, hogy mindkét ország érdeke az erős NATO. További hasonlóság, hogy az utóbbi időben az Egyesült Államok külpolitikájának középpontjába egyre inkább az ázsiai térség kerül, és Magyarország is arra törekszik, hogy "a szövetségkötések versenyének keretében" Kínával stratégiai szövetségesi kapcsolatot alakítson ki.
Arról is beszélt, hogy Magyarország támogatja a nyugat-balkáni régió euroatlanti integrációs törekvéseit, ugyanakkor a térség stabilitása az Egyesült Államoknak is kulcsfontosságú.
Szijjártó találkozott több véleményformáló értelmiségivel, újságírókkal és volt diplomatákkal, akiknek beszámolt a kormány elmúlt két évi teljesítményéről, továbbá arról, milyen intézkedéseket hoztak, hogy az országot sikeresen talpra állítsák. "Ők alapvetően az ország megújításával kapcsolatos döntésekről kérdeztek" - mondta.
Az államtitkár közölte: a továbbiakban a washingtoni külügyminisztérium magyar ügyekkel foglalkozó tisztségviselőivel és meghatározó zsidó szervezetek képviselőivel fog tárgyalni.
Szijjártó Péter kedden utazott Washingtonba. Az új külügyi államtitkár látogatásának fő célja, hogy bemutassa az ország megújítása során hozott kormányzati döntéseket, tájékoztasson azok eredményeiről, és erősítse a szövetségesi együttműködést a két ország között.
A Fidesz azt javasolja, hogy legyen folytonos az árfolyamgátba való belépés lehetősége, vagyis bárki bármikor választhassa az árfolyamrögzítést – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Az erről szóló indítványukat vasárnap nyújtják be a parlamentnek, és javasolják, hogy a ház még hétfőn fogadja is el azt – tette hozzá.
Az országot érintő kritikákkal összefüggésben a miniszter arra mutatott rá, nemcsak Budapesten és Brüsszelben, hanem minden európai fővárosban Európa jövője a kérdés.
Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselő szerint Steiner Pál szocialista képviselőnek meg kell követnie Gaudi-Nagy Tamást és bocsánatot kell kérnie nemcsak tőle, hanem valamennyi zsidótól is. A jobbikos politikus erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt.
Az Európai Bizottság azt szeretné elérni, hogy 2030-ra egyetlen olyan gyermek se legyen az egész Európai Unióban, aki nem végzi el az általános iskolát - közölte csütörtökön a ...
A magyar kormány határozottan visszautasítja, hogy Magyarországot vagy kormányát bevonják a németországi választási kampányba - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Kövér László levélben köszöntötte a szudétanémetek Augsburgban tartott pünkösdi gyűlését. Az Országgyűlés elnöke levelében kiemelte: hisz abban, hogy valamennyi európai uniós a ...
Az MSZP szerint bár Orbán Viktor miniszterelnök az aratás évének nevezte az ideit, a Fidesz politikájának köszönhetően csak a rokonok és a haverok "kaszálnak".