"Politikusokkal, szakemberekkel, jogászokkal, műgyűjtőkkel évek óta számos tárgyalást folytattam, és mindezek alapján messze a legígéretesebbnek ítéltem Zelnik István műgyűjtő ajánlatát. Ennek alapján megvásárolná a Seuso-együttest, azt Budapestre szállítaná, kiállítaná, tanulmányozhatóvá és kutathatóvá tenné, végezetül pedig a magyar államra hagyná. Így Magyarországnak egyetlen forintjába sem kerülne, hogy a kincsek tényleges birtokába jusson" - érvelt a vásárlási ajánlat elfogadása mellett a posztjáról júniusban lemondott államtitkár.

Szőcs Géza hozzátette: ezzel a megoldással ellentétes logikájú az a szemlélet, amely szerint Magyarországnak egyetlen jogos tulajdonosként nem lehet elismernie semmilyen adásvétel jogszerűségét, ideértve Zelnik esetleges tulajdonszerzését is, mert ezzel az állam megszüntetné, legalábbis gyengítené vagy korlátozná követelését, relativizálva saját tulajdonjogát.

"Amilyen imponálónak tartom e nézetet mint jogelméleti konstrukciót, ugyanannyira kérdésesnek látom, hogy Magyarország (amelynek tulajdonosi igényeit nem sikerült peres úton érvényesítenie) mikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy a kincseket ténylegesen is birtokba vehesse. Újabb, megjósolhatatlan kimenetelű és beláthatatlan ideig tartó nemzetközi pereskedés, nehezen felmérhető költségek árnyalják a képet" - jegyezte meg.

Szőcs Géza úgy vélte, a politikának és a jogászoknak együttesen kellene megtalálniuk a megoldást "annak a képtelen helyzetnek az elkerülésére, hogy a magyar államnak tálcán, sült galambként kínálják tulajdona egyszerű, gyors, sőt, azonnali birtokbavételének lehetőségét - amit ő azzal utasít el, hogy nem fogadja el azt, ami az övé, inkább visszaperli".

Mint hangsúlyozta, egy ilyen fejlemény még nem tenné piacképessé a műtárgy-együttes esetlegesen még lappangó darabjait. "Sőt, egy lex Seuso meghozatalával lehetségessé válna ezek állami megszerzése (horribile dictu, ne adj' isten: visszavásárlása) is. A jelenlegi jogi helyzet fennmaradásával ezek a darabok soha nem fognak előkerülni, csak a feketepiacon fognak gazdát cserélni" - érvelt.

"Azok a személyek, akik jelenleg a műtárgyak - jogos vagy jogszerűtlen, szerintem jogszerűtlen - birtokosai, ismereteim szerint a magyar állammal egyáltalán nem kívánnak tárgyalni eddigi tapasztalataik alapján, a kincset pedig a lehető leghamarabb értékesíteni szeretnék. Bárkinek, csak a magyar államnak nem" - közölte a volt kulturális államtitkár.

Közleményében Szőcs Géza úgy vélte, a Seuso-kincs mihamarabbi visszaszerzése a nemzet "világraszóló sikere lenne, melynek üzenete évszázadokra szólna. Ha a kincs már az országban van, utána már lehet bármennyit jogászkodni, pereskedni, bizonyítékokat keresni".

A késő római kori Seuso-kincs nagy valószínűséggel az egykori Pannoniából származik. Az ezüsttárgyakat vélhetőleg Polgárdi környékén illegálisan ásták ki, majd közvetítők útján, a nyolcvanas években kerültek a nyugat-európai műkincspiacra. A tizennégy ismert darabot 1980 és 1987 között vásárolta meg egy Lord Northampton vezette angol befektetési társaság. A magyar kormány 1991-ben bejelentette igényét a kincsre, de 1993-ban New Yorkban elvesztette az igény érvényesítésére indított pert.