Ügyintézés egyszerűen: megnyílnak a kormányablakok

kategória: Hazai
2012 augusztus 05, vasárnap - 10:09 | szerző: mti
Címkék: kormányablak, járás, közigazgatás, okmányiroda, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A kormányhivatalok veszik át az okmányirodák feladatait, így az állampolgárok lakóhelyükhöz közel, egy helyen tudnak majd ügyeket intézni.

Jövőre 175 vidéki járási hivatal és 23 fővárosi kerületi hivatal alakul meg - a kormányhivatalok kirendeltségeként az ügyintézésben segítik majd az állampolgárokat. Ezek a hivatalok veszik majd át többek között az okmányirodák feladatait is. A cél az, hogy az állampolgárok lakóhelyükhöz minél közelebb, egy helyen tudják ügyeiket intézni - hangzott el az m1 Híradójában.

Január elsejétől a legtöbb járás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lesz, összesen tizenhárom, de 11 járást alakítanak ki Bács-Kiskunban és Pest megyében is.

A kormány júliusban döntött arról, hogy az országban 175, a fővárosban pedig minden kerületben, 23 járási székhely jön létre. Mindenhol járási hivatalok is működnek majd, amelyek a jövő év második felétől az ügyintézésében is segítik az ott élőket.

A hivatalok elsősorban okmányirodai feladatokat, a gyermekvédelmi és gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, és természetvédelmi ügyeket veszik át az önkormányzatoktól - számolt be a riport.

A nagyobb városok járási hivatalaiban hétköznap minden nap, kisebb településeken hetente többször lesz ügyfélfogadás.

A Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium szerint a járási hivatalok a vidéken élőknek jelentenek majd segítséget, mert a lakóhelyükhöz közelebb, egy helyen tudják majd ügyeiket intézni.

"Alapvető szempont volt, hogy 30 kilométernél távolabb egy település se legyen a járásszékhelytől, tehát nem kell majd megyeszékhelyre utazni vagy távolabb, ahhoz, hogy ügyet tudjanak intézni az állampolgárok" - mondta Szabó Erika, a KIM államtitkára.

A most elfogadott járási székhelyek listája a jövőben módosulhat. A kormány biztosítja a településnek a lehetőséget arra, más járáshoz csatlakozhassanak vagy önálló járást alakítsanak - zárult a riport.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Pénzügyi intézkedések - MSZP: eddig 2700 milliárdos megszorításról döntött a kormány
Az MSZP számítása szerint a hétfőn bejelentett intézkedésekkel együtt az Orbán-kormány összesen több mint 2700 milliárd forint megszorításról döntött.
csütörtök 11:29
Ezek a legjobb strandok a Balatonnál! Itt a teljes lista
Az idén 11. alkalommal jutalmazták Kék Hullám Zászlóval a legjobb balatoni strandokat és kikötőket. A Kék Hullám Zászló egyebek közt azt jelenti, hogy az azt elnyerő strandokon működik elsősegély nyújtó hely, vízimentő szolgálat, orvosi ellátás, és ügyelnek a közbiztonságra is. A Pénzcentrum.hu mutatja a legjobb balatoni strandok teljes listáját.
csütörtök 11:04
Négymilliárdos fejlesztést tervez Józsefváros a piac helyén
Több mint négymilliárd forint értékű fejlesztést tervez a józsefvárosi önkormányzat a jelenlegi Négy Tigris piac területének egy részén; a tervek szerint sportközpontot és szabadidőparkot hoznának létre.
csütörtök 10:15
Öt ok, amiért perre mentek a devizahitelesek
A jövő héten jön az újabb forduló a devizahitelesek kontra bankok meccsen. A tét nem kicsi, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerint szélsőséges esetben bankpánikot is hozhatnak az ítéletek. Miért érdemes perelni, és miért nem?
szerda 13:58
Nem jönnek a Matolcsy-bébik - Mélyponton a születések
Áprilisban 6393 gyerek született Magyarországon. A szezonálisan igazított adatok is azt mutatják, hogy az elmúlt tíz évben csak egyszer, két éve volt ennyire alacsony a születésszám.
szerda 13:40
Tizenöt új díszpolgárt avattak Budapesten
Tizenöten kaptak díszpolgári címet Budapesten, a szabadság napja alkalmából szerdán.
szerda 13:18