Az új magyar büntető törvénykönyvben (Btk.) fontos előrelépések mutatkoznak a gyűlölet-bűncselekmények jogi szabályozásában, de az összességében továbbra sem nyújt elégséges védelmet - közölte az Amnesty International Magyarország (AI) csütörtökön az MTI-vel.
A jogvédő szervezet jelzésértékűnek tartja, hogy az egy év múlva életbe lépő új Btk. "közösség tagja elleni erőszak" és a "közösség elleni izgatás" tényállásokban a hatályos normaszöveg kiegészül a fogyatékosság, szexuális irányultság és nemi identitás szerinti csoportok megnevezésével, ahogy azt több civil szervezettel közösen ajánlották. Az AI további eredménynek tartja, hogy a "közösség tagja elleni erőszak" előkészületének büntethetőségét az előzetes tervek szerint még sem törölték el.
A jogvédő szervezet ugyanakkor jelentős hiányosságnak tartja, hogy továbbra sem büntetik az előítéletből elkövetett rongálást. Azt is kifogásolják, hogy sem most, sem a jövőben nem tekintik gyűlölet-bűncselekménynek, ha valakit például nemzeti vagy etnikai származása miatt ér halálos fenyegetés. Az AI problémásnak találja, hogy a jövőben sem számít minősítő körülménynek a bűncselekmény elkövetésének rasszista motivációja.
A jogvédők közleménye szerint a gyűlölet-bűncselekmények elleni védelem még mindig nem elég hatékony, ezért továbbra is sürgetik, hogy a magyar kormány és a hatóságok alakítsanak ki egyértelmű iránymutatást és képzést a rendőrség és az ügyészség számára az említett bűncselekmények hatékony kinyomozása érdekében.
Az AI fontosnak tartaná, hogy a nemzetközi joggal és emberi jogi normákkal összhangban dolgozzanak ki egy statisztikai adatgyűjtő rendszert a gyűlölet-bűncselekmények figyelemmel kísérésére, és hozzanak létre erre szakosodott rendőri egységeket.
Több mint ezer zarándok rótta le tiszteletét a szalézi rend alapítója, Bosco Szent János ereklyéje előtt szombaton Veszprémben. Az ereklyét a büntetés-végrehajtó intézetbe is elvitték.
A nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint nincs a baloldalon ma olyan vezető, aki ne ismerte volna el, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-szövetség hemzseg a korrupciós ügyektől".
Újdonság például, hogy az idén szeptember 1-je utáni időpontra már nem lehet majd időközi országgyűlési képviselőválasztást kitűzni - közölte Gulyás Gergely.
Telkük gondozását vállalni nem tudó, illetve az elhanyagolt területekből virágzó kerteket varázsolni kész városlakók jelentkezését várják Százhalombattán az úgynevezett közösségikert-mozgalom keretein belül.
Pünkösdi királyt választanak a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Sóstói Múzeumfaluban május 20-án, az ünnep második napján, és természetesen lesz királynéjárás is, csakúgy, mint ...
A Magyar Honvédség ismét meg akarja teremteni a helyőrségi tavaszi szemle hagyományát - mondta Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar Főnök pénteken, a budapesti tavaszi szemlén a ...
A csíksomlyói zarándokúttal kezdődik a III. Magyar Világtalálkozó elnevezésű rendezvénysorozat május 19-én, majd konferenciák, előadások, jótékonysági és színes események az A a ...