Az idei esztendő második negyedévén jelenhetnek meg a piacon az első Android 5.0 (Jelly Bean) operációs rendszert futtató tábla PC-k. Az Android 5.0 mellett párhuzamosan lehet majd használni a Windows 8-at is.
A Google az operációs rendszer legújabb verziójának segítségével akar betörni nem csak a táblagép-, hanem a netbook- és a notebookpiacra is. Az Android 5.0 közelgő megjelenését a gyártók képviselői megerősítették a Digitimes tajvani IT-portálnak. Az új szoftvert úgy akarják optimalizálni, hogy megkönnyítsék a táblagépeken való használatát.
Az Android 5.0-t futtató tábla PC-ken használható lesz a Google programja mellett a Windows 8 is. A szoftverek közötti váltáshoz nem lesz szükség a táblagép vagy notebook lekapcsolására, illetve újraindítására, így nem kell az eszközöket Dual-Boot opciókkal ellátni. Mindez a Chrome OS bizonyos rendszerfunkciónak köszönhetően valósulhat meg. Kérdés azonban, hogy ez a funkció - gyártótól függetlenül - minden táblagépen működik-e majd, vagy sem. Könnyen előfordulhat, hogy lesznek olyan készülékek, amelyekre a gyártók eleve telepíteni fogják a két operációs rendszert.
A Google rendkívül fontosnak tartja, hogy az Android a táblagépek mellett a netbookokat és a notebookokat is meghódítsa. Szintén kérdéses, hogy ez utóbbi sikerül-e, hiszen egyelőre nem lehet tudni, hogy vajon a gyártók kínálnak-e majd Android 5.0-t futtató netbookokat és notebookokat. A társaság vezetőit alighanem elgondolkoztatta az a tény, hogy a tavaly október óta elérhető Android 4.0 is csak rendkívül nehezen terjed. A legtöbb gyártó vagy egyáltalán nem dobott piacra Android 4.0-s modelleket, vagy csak felajánlotta a vásárlóknak a frissítési lehetőséget. Ennek is köszönhető az Android 4.0 rendkívül alacsony elterjedtségi szintje. Az Ice Cream Sandwich piaci részesedése idén januárban mindössze 0,6 százalék volt.
A DigiTimes szerint az Android készülékgyártók számára komoly fejtörést okozhat a Google kapkodása, hiszen a legfrissebb pletykák szerint a keresőóriás még a Windows 8 ARM változatának premierje előtt szeretné piacra dobni az Android 5.0 Jelly Bean operációs rendszerét. Az időzítés persze egyáltalán nem véletlen, hiszen a táblagépekre fókuszáló változat a Chrome rendszerfunkcióinak integrálása révén több operációs rendszer telepítését is lehetővé teszi, melytől a Google azt reméli, hogy a Microsoft gyártópartneri fontolóra veszik majd az Android 5.0 Jelly Bean és a Windows 8 együttes telepítését.
A DigiTimes szerint a táblagépeken túl a netbookok piacát is igyekszik majd megcélozni az új megoldásával a Google, mivel ez könnyedén ellensúlyozhatná a szintén ingyenes Chrome OS vártnál jóval lassabb térnyerését. Egy újabb platformverzió megjelenése azonban a fejlesztők és a gyártók számára egyaránt nehézségeket okozhat, hiszen a legtöbb telefon és internettábla számára csak a második-harmadik negyedév során lesz elérhető az Ice Cream Sandwich frissítés, mely részaránya egyelőre alig 1 százalék feletti. Az Android 5.0 Jelly Bean nyári premierjével a platform töredezettsége még erőteljesebbé válhat, ráadásul a gyártók zöme képtelen lesz lépést tartani a frissítésekkel.
Az Android 4.0 elterjedése még messze van a várakozásoktól, a Google saját statisztikája szerint is még a készülékek alig 1%-a használja, de a gyártók még csak most kezdenek felpörögni, és egyre több olyan készüléket mutatnak be, ami már az Ice Crream Sandwich fut. Az idei barcelonai Mobile Word Congress, az a rendezvény, ahol a gyártók bemutathatják a nem csak felsőkategóriás Androidos készülékeiket, amik már ICS operációs rendszert futtatnak.
A régebbi készülékekre is kezdik kiadni a frissítéseket, viszont a Google belső levelezéséből kikerült információk alapján tudni lehet, hogy a fejlesztők sem tétlenkednek, az IOS 5.0 és a Windows 8 várható megjelenéséhez időzítve, már 2012 második negyedévében szeretnék kiadni az Android következő operációs rendszerét, ami jelenleg a Jelly Bean néven fut.
A sietség nem véletlen, hiszen, amíg az előző verziók telefonokra készültek, a 4.0 teremtette meg a közös platformot, a tablet és telefon között, az 5.0-t már notebook szegmens felé tekint, és a tervezett dual boot lehetőséggel a Microsoft partnereknek lehetőséget kívánnak adni arra, hogy a Jelly Bean mellé akár Windows 8 is települhessen.
Mi jöhet még?
Így az az érdekes helyzet állhat elő, hogy míg a legtöbb jelenleg felsőkategóriás telefon, és tablet csak majd 2012 harmadik, negyedik negyedévében kaphatja meg a most még legfrissebb ICS frissítést, addigra már a második negyedévtől elérhetővé tesznek egy multiplatformos operációs rendszert. Eddig is sok problémát okozott, hogy a gyártók nehezen tudták megoldani a verziókövetést, ez a lépés azonban a gyártói szegmensen túl még nagyobb platformtöredezettséget okozhat, aminek a kezelése elég nehézzé válhat.
Több információhoz ha máskor nem, akkor a június 27-én kezdődő Google I/0 fejlesztői konferencia során juthatunk...
Már megint otthon maradt a telefon? A megoldás egyszerű, ültessük be a karunkba és ezentúl szó szerint mindig kéznél lesz. A legújabb kutatások arra utalnak, hogy a jövőben ez kivitelezhető lesz.
A címben minden igaz. Nem arról van szó, hogy valamilyen jól működő hívószóval csábítjuk az olvasókat, aztán kiderül, hogy az ingyen tulajdonképpen olcsón, a percek alatt pedig valójában több nap. A most bemutatandó szolgáltatással akár profi, multifunkciós, modern weboldalt is létrehozhatunk.
Az elmúlt három évben három különböző térképes megoldást fejlesztő céget vásárolt az Apple. A hírek szerint júniusban érik be az ügyletek gyümölcse, amikor az iOS 6-tal együtt bemutatják a Google Maps-et leváltó, teljesen új megközelítésű térképszoftvert.
A digitális életstílus egyre inkább teret nyer: gyakorlatilag sehová sem megyünk a telefonunk nélkül és nincs olyan nap, amikor ne ülnénk le a laptop vagy a számítógép elé.
Az olyan számítógépes programok Numerical Deterministic Model, előre tudják jelezni, hogy ki, milyen gyorsan fog győzni egy háborúban. A gerilla-hadviselést azonban nehezebb modellezni, mint a nyílt ütközeteket - a polgári felkelést, amely gyakran megelőzi az előbbit, még nehezebb.
Egy csodaszép madár, a gyurgyalag nyerte az év madara szavazást, így jövőre ennek a fajnak a védelmével foglakozik kiemelten a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A színes ...
Nemzetközi trendek által vezéreltek a kedden közzétett GDP-adatok a kormányszóvivői iroda szerint, hangsúlyozzák azonban, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár a második negyedév elején meg ...
Még hétfőn délután összegyűlik a szükséges 78 aláírás, így várhatóan létrejöhet a Jobbik által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottság, amely a Fidesz-kormány mögött át ...