Második alkalommal rendezi meg Tajpejben ultrabook szimpóziumát az Intel. A rendezvényen mutatják be a különböző gyártók a legújabb termékeiket.
A szimpózium kapcsán a NetbookNews IT-oldal szerkesztője a legfontosabb újdonságokkal kapcsolatban kérdezte Navin Shenoy alelnököt. A menedzser elmondta, hogy 140 ultrabook-dizájn érhető el jelenleg, de a következő hónapokban csupán 35 modellt mutatnak majd be a gyártók. Hozzátette: ugyan a cégek a kategóriába tartozó készülékekből közel sem adtak el annyit, amennyit terveztek, azonban biztos abban, hogy az új generációs Ivy Bridge processzorok megjelenése változtatni fog ezen a helyzeten. Shenoy szerint a felhasználók már augusztustól számíthatnak árcsökkenésre, a belépő szintű ultrabookok ára kevesebb, mint 700 dollár lesz. Az Intel egyébként azt várja el a partnereitől, hogy 699 dolláros áron kínálják a készülékeket, azért, hogy vonzóvá tegyék őket a vásárlók számára.
Emellett kiderült, hogy az év végéig 40 érintőképernyős modell jelenhet meg és ezekre természetesen a Microsoft új operációs rendszere, a Windows 8 kerül majd. Ezenkívül várható az Ivy Bridge processzorokat felváltó, negyedik generációs Core i CPU-k megjelenése. Ezek a 22 nanométeres gyártási eljárással készülő egységek lesznek az első PC-kbe szánt System-On-Chipek (SoC), amelyek terhelés nélkül 20-szor kevesebbet fognak fogyasztani, mint az Ivy Bridge CPU-k, ugyanakkor az új chipek sokkal nagyobb teljesítményűek lesznek. Végül az Intel alelnöke közölte, hogy a jövőben is kaphatók lesznek az Intel Atom architektúrára épülő okostelefonok, táblagépek és netbookok. Konkrétumokat ezzel kapcsolatban azonban nem volt hajlandó elárulni.
A vállalat már tavaly októberben jelezte, hogy túl drágák az ultrabookok. A Toshiba 2011 decemberében bejelentette, hogy a Best Buy amerikai üzletlánc rendszerében 699,99 dollárért megvásárolható a Portégé Z835 típusú ultrabook. Ennek ellenére a többi gyártó nem követte a cég példáját. Jim Wong, az Acer első embere márciusban azt mondta, hogy jövőre megjelenhetnek az 500 dollárnál olcsóbb ultrabookok. Az új kategóriába tartozó eszközökből az idei év első felében világszerte összesen körülbelül 500 000 darabot szállítottak ki.
Az elmúlt hónapokban egyre inkább előtérbe kerültek a 3D-nyomtatók, különösen azért, mert bizonyos modellek néhány száz euróért megvásárolhatók. A piac meghatározó szereplői nem aggódnak a konkurencia miatt.
A Google és az Apple beszállásával jelentős mértékben kibővült a zenei streaming piaca, erre a területre pedig rajtuk kívül is egyre többen igyekeznek betörni.
Csaknem minden harmadik magyar internetezőt zavarnak a YouTube videók alatt megjelenő hirdetések, míg a PR-cikkeket és a Google hirdetéseket hasznosnak tartjuk – derült ki egy az online reklámok megítélését vizsgáló független felmérésből.
Amíg Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon a politikában van, a baloldal nem kerülhet ki a bankok és a multik szorításából - mondta Rogán Antal fideszes frakcióvezető a Fidesz Magyarország ...
Írásos dokumentumai alapján lehetne meghatározni Skultéty László huszár zászlótartó identitását - mondta Hermann Róbert hadtörténész, Babucs Zoltán hadtörténész szerint viszont ...
A fővárosban túlságosan nem fog elhúzódni a szúnyogirtás, fertőtlenítés, takarítás folyamata. A főpolgármester közölte, hogy 645 centiméternél vehetik újra birtokba az autósok az ...