A magyar véres hurka meggyőzte a koppenhágai magyar bisztró vendégeit, jobban szeretik, mint az étel dán fűszerezésű változatát.
Átszokott a magyaros ízekre néhány étel esetében a koppenhágai Bock Bistro közönsége. Az étlap slágere a lecsó, de van nyúl Eszterházy módra, borjú Kedvessy módra és rajonganak a dániai vendégek a véres hurkáért, a somlói galuskáért és a kapros-túrós lepényért.
Sárvári Péter, a dán fővárosban található negyvenkét férőhelyes étterem egyik tulajdonosa és vezetője a 180 percben elmondta, vendégeik, mondhatni, valósággal beleszerettek a magyaros véres hurkába. Hozzátartozik, hogy a dánoknak is van ilyen ételük, de annak fűszerezése teljesen más, ők mézzel meg fahéjjal ízesítik, rostlapon megsütve szolgálják fel, és almakompóttal eszik. Amikor a vendégek megkóstolták a magyar változatot, az jobban ízlett nekik – tette hozzá az éttermes.
A dán ízlésről Sárvári Péter elmondta, a helybeliek sokkal több zöldséget fogyasztanak, mint a magyarok, amit a bisztró is figyelembe vesz: az étlapon megtalálható az extra zöldségköret. A kicsit több zöldséget leszámítva azonban a vendéglátóhelyen kapható ételek tálalása nem különbözik a magyarországitól.
Széles a felhasznált alapanyagok, húsok köre, de a teljesen őrült dolgokba még nem mentek bele – mondta a tulajdonos. Utóbbiak közé sorolta a belsőségeket, amelyekkel kicsit óvatosabbak, mert ezek az állati részek Dániában nem népszerűek. Ez ott annyira nem divat, hogy még a borjúnyakat is Budapestről kell hozni, akárcsak a kacsanyelvet, és a malacfül is "tabu" Dániában – mondta Sárvári Péter.
Az itallapon nyolc-tíz magyar vidék kilencven bora található. Jellemző a kedveltségükre, hogy kezdetben a vendégek jellemzően francia bort kértek, de aztán hamar leszoktak róla – tette hozzá a koppenhágai Bock Bistro vezetője.
Az 1950-es években kezdődött meg Kárpátalján, a Munkács mellett található Vörös-hegyen a Grúziából származó, indiai, jávai és ceyloni fajtákból álló teacserje palánták ültetvényezése.
Magyar gasztronómiai heteket tartottak Japán legészakibb szigetén, Hokkaidón márciusban, amelynek során a magyar ízekkel ismerkedhettek az érdeklődök a szervezők reményei szerint a magyar gasztrokultúra számára nagy lehetőséget kínáló szigetországban.
A magyar vendéglátásban, társasági életben egyre elterjedtebb étkezési forma a svédasztal, melyben vezető helyet foglal el a Visegrádi utcai Trófea Grill Étterem.
Nincs annál étvágygerjesztőbb, mint egy friss saláta a kertünkből. Frissen szedve ropogós, egészséges, s még jobb, ha friss fűszerekkel készítjük el. A friss salátafűszerek gondoskodnak a változatosságról és az élvezetről. Ismerkedjünk meg az alábbiakban tíz kedvelt salátafűszerrel!
A kézműves csokiknak egyre nagyobb kultusza van hazánkban. Némi kézügyességgel és türelemmel otthon is készíthettek ilyeneket. Ajándékként és saját kényeztetés céljából is kiváló. Ha biztosra akartok menni, akkor szerezzetek be egy hőmérőt a temperáláshoz!
Egy reprezentatív felmérés szerint a legnépszerűbb magyar desszert a rákóczi túrós. Az átalakítására már több kísérlet történt, most torta formájában mutatjuk be. Ez a süti nem csak szép, hanem nagyon finom is. Születésnapokra, családi összejövetelekre, vasárnapi desszertnek ajánljuk.
Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője szerint a választók egy év múlva "elzavarják" a kormányt, amelyet "csak a dohány érdekel".
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a magyar sportdiplomatát a ...