Az ország történelme során először kerültek kisebbségbe a fehérek a születések számát tekintve az Egyesült Államokban - közölték a Népszámlálási Iroda adataira hivatkozva csütörtökön az amerikai napilapok.
A fehérek a született csecsemők 49,6 százalékát tették ki a tavaly júniusban lezárult egyéves időszakban. Miközben az ország lakosságának többsége egy ideig még fehér marad, de az a tény, hogy a fiatal generációban a kisebbségek többségbe kerülnek, jelentős változásokat okoz majd az ország gazdaságában, politikai életében és identitásában - írta a The New York Times.
A felmérés szerint ugyanakkor a spanyol ajkú (hispán) és az ázsiai eredetű lakosság növekedésének üteme összességében mintegy 2,5-2,2 százalékra lassult, ami körülbelül a fele a 2000-ben mértnek. A feketék száma 1 százalékkal nőtt, ami megfelel a korábbi évek átlagának. A 2010-es népszámlás adatai alapján még úgy tűnt, hogy a (nem hispán) fehérek 2040-re kerülnek kisebbségbe, de a demográfusok az új adatok alapján későbbre teszik ezt az időpontot. Az ezzel kapcsolatos konkrét előrejelzést novemberben hozzák nyilvánosságra. (A statisztikában a latin-amerikai bevándorlók közül a fehérek is a hispán, s nem a fehér kategóriába számítanak.) Az amerikai gazdaság nehézségei miatt lelassult az Egyesült Államokba Latin-Amerikából irányuló bevándorlás üteme is.
A kisebbségek aránya 2010 és 2011 nyara között 1,9 százalékponttal tovább nőtt és elérte a 114,1 millió főt, vagyis az összlakosság 36,6 százalékát, elsősorban a korábban bevándorolt, fiatal spanyol ajkú családokban történt születéseknek köszönhetően. A kisebbségek születési aránya 50,4 százalék volt, szemben az 1990-ben feljegyzett 37 százalékkal.
Az Egyesült Államok 3143 megyéjéből a kisebbségek aránya 348-ban haladja meg minden korcsoportban az 50 százalékot, további 690-ben pedig az ötéves alatti korosztály esetében ez az arány megközelítette a fordulópontot. A születések aránya a 2008-as gazdasági válság óta a fehérek körében 11,4, a kisebbségek körében pedig 3,2 százalékkal csökkent. Az amerikai fehérek átlagéletkora 42 év. A hispánok jelenleg a lakosság 16,7, a feketék a 12,3, az ázsiaiak pedig a 4,8 százalékát jelentik.
Ferenc pápa az umbriai püspökök kérésének eleget téve Szent Ferenc ünnepén, október 4-én Assisibe látogat - jelentette be Domenico Sorrentino, Assisi püspöke.
Az Európai Unió állampolgárai a jövőben egyszerűbben kelhetnek útra kutyával, macskával, vagy akár vadászgörénnyel, de az egészségügyi előírások szigorúbbak lesznek - döntött csütörtökön az Európai Parlament (EP).
Az Európai Bizottság azt szeretné elérni, hogy 2030-ra egyetlen olyan gyermek se legyen az egész Európai Unióban, aki nem végzi el az általános iskolát - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
A magyar hozzájárulás növelése az ENSZ válságkezelési és békefenntartási misszióiban - erről szervezett konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Intézete csütörtökön, Budapesten.
Az Európai Bizottság felhatalmazásért fordul a tagállamokhoz, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen befektetési megállapodás megkötéséről Kínával - tudatta szerdán közleményben a brüsszeli testület.
Angela Merkel német kancellár, a konzervatív CDU elnöke és Joachim Gauck szövetségi államfő is méltatta az ellenzéki Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) csütörtökön a párt 150. ...
Több európai napilap szerdán is nagy terjedelemben foglalkozott Orbán Viktor miniszterelnök Németországra vonatkozó kijelentésével, a francia Le Monde pedig a Zsidó Világkongresszus írt ...
Tizenhat produkcióval, köztük néptánccal, balettel, klasszikus művekkel, operettel és koncertekkel várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház június 15. és augusztus 11. között a ...
A déli hunok idén 1600 éve alapított fővárosába, az északnyugat-kínai Senhszi tartomány Tungvancseng nevű településére készül egy szakmai konferenciára Obrusánszky Borbála aki ...