A "Hiszünk Erdélyben!" jelszóval vág bele a június 10-i helyhatósági választások kampányába az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) - jelentette ki Toró T. Tibor pártelnök egy Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón.
A párt kampányfőnöke Gergely Balázs országos alelnök lesz, a szóvivői feladatokat Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke vállalta, a szóvivő helyettese Sándor Eszter, az EMNP kolozsvári szervezetének jegyzője lesz.
Toró T. Tibor azért tartotta megfelelőnek a választott jelmondatot, mert - mint mondta - a néppárt az erdélyi magyar politikában új lendületet képvisel. Olyan fiatal jelöltekkel vág neki a kampánynak, akiket nem a funkciók és a honoráriumok érdekelnek, hanem "a szülőföldjük kedvéért munkára szerződtek."
Toró a választási szerepléssel kapcsolatban azt tartotta a legfontosabbnak, hogy minél több fiatalt, feddhetetlen politikust juttassanak be az önkormányzatokba. Hozzátette, hosszú távon gondolkoznak, a közképviseleti munka révén egyelőre tapasztalatot akarnak gyűjteni, hogy 2015-2016-ra, a választási ciklus végére Erdély legeredményesebb és egyben legnépszerűbb magyar pártjává váljanak.
Gergely Balázs kampányfőnök elmondta: a választási kampányra készülve az EMNP több mint ezer önkéntese április közepén Erdély-szerte mintegy százezer kézzel kitölthető véleménykártyát oszt szét. Hozzátette, hogy a kezdeményezés során a közösség javaslataira, a helyi szinten megoldható gondokra fókuszálnak. Toró T. Tibor pártelnök úgy fogalmazott: "a választási küzdelemre készülő néppárti jelöltek egyelőre ezekre a kérdésekre, és nem a megszerzendő tisztségekre figyelnek".
Előre hozott képviselőházi választás kiírását tartja a jelenlegi kormányválság legjobb megoldásának a csehek fele - derült ki abból a felméréséből, amelyet a Median közvélemény-kutató intézet készített a közszolgálati Cseh Televízió számára.
A Google, az amerikai alkotmány szólásszabadságot szavatoló első kiegészítésére hivatkozva, arra kérte az Egyesült Államok külföldi hírszerzését felügyelő bíróságot (FISC): engedélyezze számára annak külön közlését, hogy a szövetségi szervek hány alkalommal kérték tőle a felhasználói adatok felfedését a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által folytatott internet-megfigyelési program keretében.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa sürgette a magyar kormányt, hogy vonja vissza azokat az alkotmánymódosításokat, amelyeket nemzetközi és regionális emberi jogi testületek széles körben bíráltak, úgy minősítettek, mint amelyek visszalépést jelentenek az emberi jogok védelmében, és aláássák az alkotmányosságot.
Nagy-Britannia véget vet annak a gyakorlatnak, hogy a multinacionális cégek "homályos" offshore adóparadicsomokba menekítik ki jövedelmeiket a brit adóhivatal elől, és reméli, hogy e törekvéséhez meg tudja nyerni a többi vezető ipari hatalmat is - mondta kedden, a nyolc legnagyobb iparosodott gazdaság (G8) észak-írországi csúcstalálkozójának záró munkanapján a brit pénzügyminiszter.
Kína alaptalan megvádolásával, a média segítségével az Egyesült Államok igyekszik a közvélemény figyelmét elvonni Edward Snowdenről, a hangsúlyt Kína vélt szerepére terelve - állította jegyzetében a Global Times című, angol nyelvű kínai napilap kedden.
"Nem esik egybe" Moszkva és Washington álláspontja a szíriai konfliktus megoldásának ügyében, de mindkét fél a békés rendezést pártolja - derült ki Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő esti megbeszélése után.
Európai uniós fejlesztésből megvalósuló mintegy 60 jelentős beruházást tekinthetnek meg a látogatók szombaton, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyílt napján országszerte.
Lengyel Szilvia, az LMP vidékpolitikusa, országgyűlési képviselő adatkikérési pert indít a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. ellen, mert a cég nem adta ki Ezt ...
Elkészült a Magyar Tudományos Akadémia szakvéleménye a római-parti mobilgát terveiről. A friss szakmai állásfoglalás támogatja a gát kiépítését. Tarlós István főpolgármester a a ...
Másodfokú hőségriasztást rendelt el hétfő déltől péntek éjfélig az országos tiszti főorvos. A hét elején tovább erősödik a nappali felmelegedés, napközben 35 fok is lehet. Az és ...