Brit sajtóbotrány - Vádat emelnek a telefonlehallgatási ügy főszereplői ellen

kategória: Külföld
2012 július 24, kedd - 13:57 | szerző: mti
Címkék: külföld, botrány, lehallgatás, eljárás, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Vádat emelnek az egykori legnagyobb brit vasárnapi bulvárlap, a News of the World körül tavaly kirobbant súlyos telefonlehallgatási botrány főszereplői, köztük David Cameron brit miniszterelnök egykori sajtófőnöke ellen - közölte kedden Londonban az angol-walesi ügyészi hivatal.

14462_listen.jpg
 
Az ügyészség szóvivőjének hivatalos bejelentése szerint nyolc személy összesen 19 vádpontban számíthat bírósági felelősségre vonásra az utóbbi évtizedek legnagyobb brit sajtóetikai botrányával kapcsolatban.

A szóvivő közölte: vádat emelnek magánszemélyek kommunikációjának illegális lehallgatása címén mások mellett Rebekah Brooks és Andy Coulson ellen.

Korábban mindketten a News of the World főszerkesztői voltak, Coulson pedig a miniszterelnöki hivatal kommunikációs igazgatói tisztségét is betöltötte.

Coulson foglalkoztatása miatt David Cameron konzervatív párti miniszterelnök az ellenzék támadásainak pergőtüzébe került, mivel az egykori főszerkesztőről már jó ideje köztudott volt érintettsége a News of the World botrányos lehallgatási ügyeiben. Az ezekről előkerült újabb bizonyítékok miatt Andy Coulsonnak már tavaly januárban távoznia kellett a Downing Streeten betöltött kommunikációs igazgatói állásából.

Az ügyészségi szóvivő keddi tájékoztatása szerint a vádhatóság a bírósági eljárás során azt az álláspontot képviseli majd, hogy a megvádoltak rendkívül kiterjedt illegális lehallgatási tevékenységet űztek.
A vád szerint a telefonlehallgatások hatszáznál több személyt érintettek, köztük olyan hollywoodi sztárokat, mint Brad Pitt, Angelina Jolie, Jude Law és Sienna Miller. A kiszemelt célpontok között volt David Blunkett egykori brit belügyminiszter, Sven-Göran Eriksson, az angol labdarúgó válogatott volt szakvezetője és Wayne Rooney, a Manchester United és az angol válogatott csatára is.

A botrányt azonban az robbantotta ki, hogy - mint tavaly nyáron kiderült - a News of the World néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves angol kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, az üggyel kapcsolatos exkluzív értesülésekre vadászva.
A lap munkatársai a gyermek eltűnését követő napokban nyomozták ki illegális módszerekkel a rendőrség által nagy erőkkel keresett, de akkor már halott Milly Dowler mobiltelefonos hangpostájának kódját, és sztori reményében rögzítették az aggódó szülők és barátok hívásait.

A News of the World - amelyet a botrány kirobbanása után a kiadócég azonnal felszámolt - a világ legnagyobb olvasottságú angol nyelvű hetilapja volt, része Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtó- és médiamágnás brit sajtóbirodalmának.
Ugyanehhez a céghez tartozik a The Sun című bulvárlap - amelyet a brit Murdoch-érdekeltség néhány hónapja vasárnap is megjelentet a News of the World helyett -, valamint a tekintélyes The Times és vasárnapi testvérlapja, a The Sunday Times is.
A telefonlehallgatási ügyben több párhuzamos rendőrségi és egy jogi vizsgálat is folyik.

Ez utóbbit a botrány kirobbanása után David Cameron miniszterelnök rendelte el "a brit sajtó etikájának, kultúrájának, az általa alkalmazott módszereknek", és különösen a nyomtatott sajtó szabályozásának felülvizsgálatára. Cameron a vizsgálóbizottság életre hívását bejelentő tavaly júliusi sajtóértekezletén kijelentette: a történtek világossá teszik, hogy a brit sajtó jelenlegi önszabályozási rendszere nem működik, ezért teljesen új szabályozási rendszerre van szükség.


Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Magyar katonák tértek vissza Afganisztánból
Szerda este megérkezett a harcihelikopter-mentorcsoport utolsó váltása is Afganisztánból. Köszönöm a munkájukat! Büszke vagyok önökre - ezekkel a szavakkal üdvözölte őket a dandártábornok.
csütörtök 12:14
Szerb-koszovói kormányfői megállapodás született - de otthon még mindkét fél konzultál
A szerb és a koszovói miniszterelnök közös szöveget fogadott el a köztük április 19-ikén létrejött megállapodás végrehajtásának mikéntjéről, de erről még az elkövetkező napokban mindkét félnek konzultációkat kell otthon folytatnia - közölte Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerda este Brüsszelben.
csütörtök 10:50
EU-csúcs - Orbán: Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól
Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól, "ha a matematikának vannak még érvényes szabályai" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján.
csütörtök 10:20
EU-csúcs - Schulz hangsúlyozza, hogy nem Magyarországot vádolta a zsidók összeírásának szándékával
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke szerdán Brüsszelben újságírók előtt hangsúlyozta, hogy nem Magyarországot vádolta a zsidók összeírásának szándékával, miként az a múlt csütörtökön a Metro című brüsszeli lapban megjelent.
csütörtök 09:34
Meghalt egy magyar katona Koszovóban
Meghalt egy magyar katona Koszovóban - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.
szerda 16:14
EU-csúcs - Elkezdődött a rendkívüli csúcstalálkozó
Szerdán kora délután elkezdődött az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli, rendkívüli csúcstalálkozója, amelynek témája az energiapolitika, valamint az adóelkerülés, az adócsalás és az agresszív adótervezés elleni fellépés.
szerda 16:09